Budapest, 2016. január 29. – A Congregatio Jesu szerzetesrend (régebbi nevén: Angolkisasszonyok) fenntartásában működő, Budapesti Ward Mária Iskolában szobrot avattak a rend alapítójának és egyben az iskola névadójának tiszteletére. Az ünnepségen Knáb Judit tartományfőnöknő mondott beszédet. A szobrot Marton Zsolt, a Központi Szeminárium rektora áldotta meg.
Összes hírünk
Kőszegen 2016. január 20-án a Domonkos Esték című előadás-sorozat második alkalmán Deák Viktória Hedvig nővér, a Domonkos Nővérek általános elöljárója tartott előadást Az Egyház szentsége - az Egyház „bűnei” címmel.
Forrás: a Domonkos Nővérek facebook oldala
Örömmel adunk hírt arról, hogy az Árpádházi-Szent Margitról nevezett Domokos Nővérek honlapja megújult.
Oldaluk innen is elérhető: http://domonkosnoverek.hu/
Henri Boulad SJ előadása a Párbeszéd Házában (2016.01.22-én).
A megszentelt élet éve 2016. február 2-án ér véget. Minden egyházmegye megtartja a záró ünnepséget, amelyekről az egyházmegyék honlapjain tájékozódhatnak.
A budapesti szentmise itt kerül meghirdetésre:
Bosco Szent Jánosnak, a szalézi rend alapítójának emléknapja január 31-én van. Ezt az ünnepet megünneplik mindenhol, ahol a világ második legnépesebb szerzetesrendje, a Don Bosco Szaléziak, és a Szalézi Család női ága, a Segítő Szűz Mária Leányai jelen vannak. Magyarországon idén már január 22-én kezdődik az ünneplés.
Donato montecassinói főapát úr videoüzenete az UNITAS találkozóra magyar felirattal.
A szerzetesek éve a végéhez közeledik, eljött az összegzés ideje. Az egyik főszervezőt, Ulrik Mónika nővért kérte meg erre nem is könnyű feladatra a Katolikus Rádió. A január 17-én elhangzott Keresztény közéleti akadémia című műsort itt meghallgathatja:
A Szent Domonkos alapította és III. Honoriusz pápa által 1216-ban jóváhagyott domonkos rend létrejötte 800. évfordulóját ünnepli. Deák Viktória Hedviget, az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának főnöknőjét kérdeztük a rend történetéről, jelenéről.
Új novíciussal gyarapodott a Vianney Testvérek a Tisztuló Lelkekért közösség 2015. december 31-én a szabolcsi Pócspetriben. A Krisztus-hívők egyházmegyei jogú hivatalos társulásának alapítását tavaly július 8-án Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspök engedélyezte.
Barsi Balázs atya 2016. január 5-én hetvenéves lett. Ebből az alkalomból kétrészes interjút adott a Lánchíd Rádiónak. Beszél az öregségről, a sztarecségről, a mestereiről, az egykori kántortanítókról, betegségről, életről, halálról, liturgiáról és sok minden másról. A január 1-én és 3-án elhangzott Hitvilág című műsort itt meghallgathatja:
Ferences hivatásban élőnek nevezhetjük mindazokat, akiket megigézett Assisi Szent Ferenc lelkisége, és akik erre az életformára fogadalommal kötelezték el magunkat.
A Boldogasszony Iskolanővérek fiatal és idősebb nővéreinek közös filmes ajándéka a szerzetesek és az irgalmasság évére a pápa gondolatait közvetítő Fürkésszétek! könyvecske sajátos feldolgozásával.
Reméljük, ugyanolyan szeretettel fogadják, mint tavaly az Örüljetek! című filmünket.
Örömmel osztjuk meg az alábbi riportot Önökkel, mely Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetessel készült. Két részletben lehet megnézni az alábbi linkeken:
Örömmel készítettük és osztjuk meg a megszentelt élet éve LélekTúrák fotóiból készült válogatás videót.
A LélekTúrák terveink szerint 2016-ban is folytatódnak, régi és új helyszínekkel. További információk a honlapon lesznek elérhetők:
Örömmel adjuk közre, hogy ezévben a honlapunkon elérhető Imanaptár megjelent könyv formájában, aktualizálva a 2016-os évre!
Rendünk életében a december 8, a szeplőtelen fogantatás ünnepe kiemelt helyet foglal el. A provincia, melynek neve a szeplőtelen fogantatást viseli - az amerikai, fülöp szigeteki és a magyarországi házakat foglalva magában - általában ezen az ünnepen tartja a szerzetes testvérek fogadalom tételeit.
Idén a generális Edward Walsh testvér és Warren Longo testvér jelenlétében tehettük le fogadalmainkat. Leó testvér ideiglenes fogadalmát újította meg, Alexius testvér pedig örök fogadalmat tett ezen a jeles napon.
December 14-én mutatták be azt a hiánypótló dokumentumot, amelyet a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációja készített a laikus szerzetes testvérek – a férfi szerzetesi intézmények nem fölszentelt tagjai – helyzetéről.
December első napjaiban a Vatikáni Kiadónál megjelent a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának harmadik levele a megszentelt élet évére: Szemléljétek – A Szépség nyomdokain járó megszentelt férfiaknak és nőknek
Az alábbi link a youtube oldalunkra írányít át, ahol megnézhető a Sapientia nap megnyitója, lezárása, az előadások és a pódiumbeszélgetés.
https://www.youtube.com/channel/UCQrkm3TKgy01upn1CPLJB_g
A Gasztroangyal ezúttal különleges helyszínre, egy rendházba látogat Didák testvér meghívására. Marcsi láthatja, hogyan él egy szerzetes a szabályokat követve, mégis örömmel telve, hiszen a vendéglátója szerint arra kell törekednünk, hogy boldogok legyünk. Egy jó étel a Jóistenről mesél, és tökéletes arra, hogy örömet szerezzünk másoknak is.
A Sapientia nap keretében meghívott előadó - Mauro Giuseppe Lepori OCist generális apát - előadásának írott formája itt olvasható.
A Sapientia nap keretében egyéni és közösségi reflexióra is lehetőség volt, melyet Kővári Magdolna SSS és Varga Kapisztrán OFM vezettek. Az elmélkedés szövege innen elérhető.
A szerzetesi konferencia (2015. november 14.) középpontjában egyén és közösség viszonya állt. Juan Mari Ilarduia OFM baszkföldi tartományfőnök, mint egyik meghívott előadó a személyes és közösségi projektről beszélt. Mindkettő itt olvasható.
A Körmendi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szervezésében látogatott el városunkba és osztotta meg gondolatait Péceli Bence Imre kármelita atya. A Keszthelyen szolgálatot teljesítő szerzetes rendjének lelki gyümölcseiről tartott vetített képes előadást, melynek témája egybeolvadt a körmendi KÉSZ idei előadássorozatának mottójával is: „A szeretet gyümölcse a szolgálat.”
Hálaadó szentmisével emlékeztek a Tihanyi Bencés Apátság és templomának védőszentjére, Szent Ányosra.
Szerzetesi konferenciát tartottak a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán november 14-én, melynek középpontjában egyén és közösség viszonya állt. A délelőtti szekció meghívott előadói Mauro Giuseppe Lepori OCist generális apát és Juan Mari Ilarduia OFM baszkföldi tartományfőnök voltak.
Képgaléria itt!
2015. november 6-7-én Szegedre hívtuk meg valamennyi iskolánk, missziónk nevelőit az immár hagyományos közös nevelési konferenciára. Idén is nagy létszámban, 350-en vettek részt budapesti, debreceni, szegedi és makói iskoláinkból, délvidéki és erdélyi misszióinkból, nővérek és civil munkatársak egyaránt.
Szolnokon tartották a Don Bosco Szaléziak november 6-án az idei Szalézi Pedagógia Konferenciát. A helyválasztásban jelentős szerepet játszott az a tény, hogy a 2013-ban boldoggá avatott Sándor István szalézi szerzetes testvér Szolnok szülötte.
A magyar domonkos nővérek november 7-én Budakeszin ünnepelték a Domonkos-rend alapításának nyolcszáz éves jubileumát.
Debrecenben Bosák Nándor megyéspüspök, Sopronban Barna Ferenc Máté általános vikárius, Hódmezővásárhelyen pedig Mészáros József Domonkos mutatott be ünnepi szentmisét.
November 4-én a Bálna Budapest kereskedelmi, kulturális, szórakoztató- és vendéglátócentrumban tartották a Pannonhalmán november 11-én kezdődő Szent Márton-év ünnepi programsorozatának sajtótájékoztatóját, amelyen jelen volt Várszegi Asztrik főapát is.
„Rómában megtaláltam Krisztus szolgálatának számomra legjobb módját a szegény gyerekek szolgálatában, és ezt el nem hagynám semmiért a világon.” (rendalapítónk, Kalazanci Szent József) Szent József már megtalálta hivatását, fedezzük fel mi is a miénket!
A Magyar Bencés Kongregáció fél évezredes jubileuma Studia Monastica címmel, tavaly Pannonhalmán és Győrött tanulmányi napokkal kezdődött. A rendezvénysorozat záró aktusaként rendezték meg október 3-án Tihanyban, a bencés apátságban azt a rendtörténeti konferenciát, amely a kora újkortól napjainkig kísérte nyomon a dunántúli bencés közösségek monostorainak, intézményeinek történetét, állította fókuszba jeles bencés szerzeteseit.
„Mátraverebély-Szentkút a kegyelem forrása, a zarándokok szent kútja”
Ferenc pápa New Yorkban a papokhoz és a szerzetesekhez: „Megpróbáltatásból jöttök”
Ferenc pápa csütörtökön délelőtt a vatikáni VI. Pál-teremben találkozott mintegy ötezer fiatal szerzetessel és szerzetesnővel, akik ezekben a napokban Rómában gyűltek össze világtalálkozójukra. Az összejövetel témája: „Ébresszétek föl a világot”.
A Labancz Zsolt SP vezette Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciája és a Deák Hedvig OP vezette Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája közös közleményét adjuk közre, mely a Szerzetesek tere megnyitóján, szeptember 18-án hangzott el.
Itt nézhetők meg a Szerzetesek Terével kapcsolatos videófelvételek, melyeket folyamatosan töltünk fel.
A szerzetesekről készült életképekben - melyek a fotópályázatra érkeztek - itt lehet gyönyörködni.
Kettős fogadalomtételt ünnepeltek szeptember 13-án Budapesten, a zugligeti Szent Család-plébániatemplomban a Sacré Coeur nővérek. Elsőfogadalmat tett Heim Katalin, Tornya Erika pedig három évre megújította fogadalmát.
A megszentelt életet középpontba állító kétnapos rendezvényt szeptember 18-án nyitották meg Budapesten, a Március 15. téren felállított nagyszínpadon. A „Veled együtt vagyunk rendben!” mottó jegyében hívnak a rendek találkozni, életüket, szolgálatukat megismertetni minden érdeklődőt - ad hírt az eseményről a Magyar Kurír.