Húsvéthétfő délelőtt már úton voltam az új salzburgi főapát benedikálására, amikor 10 óra előtt pár perccel az Ö1 megszakította adását, és bemondta, hogy Ferenc pápa elhunyt.
Megrendített a hír.
Bár tudtam, hogy Ferenc pápa súlyos beteg, láttam a közvetítést előző nap, hogy milyen nehezen tudta elmondani a húsvéti jókívánságot, és hogy az Urbi et Orbi áldásra is csak erőltetve tudta felemelni a kezét, ám mégis a gyógyulásában reménykedtem.
Személyesen 2018 szeptemberében találkoztam vele először, amikor egy kihallgatáson fogadott bennünket – azt a mintegy százharminc püspököt és ordináriust, akiket abban évben szenteltek fel. Máig szívemben őrzöm ezt az alkalmat, azért is, mert megindító volt a beszéde. A gyógyító Krisztus gesztusával fordult felénk, pásztorok felé, s ezzel máris meglepetést okozott.
Mert a frissen kapott, önként vállalt pásztori tisztségünk helyett egy pillanat alatt a másik oldalon találtuk magunkat. A gyógyulásra vágyó, sebzett, néha megkérgesedett beteg oldalán: „Szeretnélek mintegy félrevonni benneteket, Krisztus érintésével, Isten evangéliumával hozzátok lépni, mely felmelegíti a szívet, megnyitja a fület és megoldja a nyelvet arra az örömre, amelyet nem lehet megzavarni, és amely nem szűnik meg, mert nem vásárolt és nem kiérdemelt öröm, hanem tiszta kegyelem!“
Természetesen beszélt pásztori feladatainkról is, és ezzel mintegy az Egyház útját is kijelölte. A legsürgetőbbnek az életszentséget mondta. De az életszentség ne elszigetelődés eredménye legyen! Az Egyház folytassa a II. Vatikáni Zsinat nyitását a világ felé. Szinte már előrejelezte a szinodális úton járás megindítását.
A 2018-as beszéd több gondolata utalás volt az Evangelii gaudium (Az evangélium öröme) apostoli buzdításra, az új evangelizáció korszakára, amelyet az öröm jellemez! Egy buzgóbb, örömtelibb, merészebb időszakra hívott bennünket. Bencés szerzetesként megható volt hallani, hogy a pápa az imádságban való elmélyülésre és erős társadalmi elkötelezettségre hív egyszerre: ora et labora!
A beszéden átsütött a Misericordiae vultus (Az irgalmasság arca) bulla szemlélete is. A pápa azt kérte, hogy az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd legyen az Egyház lelkiségének a mintája. Az evangélium biztató üzenetével és bátorító, gyógyító erejével közeledjünk az emberekhez.
Az azóta eltelt évek során annyi meghívó, lelkesítő és tanító szót szólt hozzánk Ferenc pápa!
Biológiatanárként nagyon hálás vagyok neki a Laudato si’ (Áldott légy) enciklikáért.
Mert a társadalmi igazságosság és a szociális témák mellett ráirányítja figyelmünket a természet értékeinek megbecsülésére, a teremtésvédelem szent és nemes ügyére. Ökológiai megtérést sürget, a biodiverzitás csökkenésének, a klímaváltozásnak, a környezetszennyezés káros hatásának a megállítására. Olyan pásztort láttam meg benne, aki annyira jól ismeri nyája környezetét is, amennyire személyesen figyel minden egyes rábízottra.
Az elmúlt évek során mindig lelkesített, hogy Ferenc pápa életmódjával és tanításával mintegy erősíti és bátorítja monostorunk, a Pannonhalmi Főapátság szolgálatát és küldetését. Azzal a szemlélettel és iránymutatással, ahogy korunk társadalmának kérdéseihez, az Egyházra váró kihívásokhoz viszonyul.
Nem egyszerűen a tradíció megoldásaiból keresi a választ, hanem a Szentlélekre figyelve új utakra indul, de mindig tiszta evangéliumi megoldást alkalmazva.
Sokat jelentett számomra, hogy első magyarországi látogatása során, 2021. szeptember 12-én a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának képviselőivel és Magyarország zsidó közösségeivel tartott találkozón utalt a néhány hónappal korábban „Isten és a világ – Vendégségben az Ige asztalánál” címmel Pannonhalmán tartott ökumenikus konferenciánkra. Szó szerint ezt mondta: „Látlak titeket, testvéreim, a Krisztusba vetett hitben, és áldom a közös utat, amelyen jártok. Gondolatban most a pannonhalmi apátságra tekintek, az országnak erre a lüktető lelki központjára, ahol három hónappal ezelőtt együtt gondolkoztatok és együtt imádkoztatok. Ha együtt és egymásért imádkozunk, ha együtt tesszük a dolgunkat a szeretetszolgálat terén ezért a világért, amelyet annyira szeret az Isten (vö. Jn 3,16): ez a legkézzelfoghatóbb út a teljes egység felé.”
Azért is nagyon hálás vagyok, hogy második magyarországi látogatásán, 2023. április 28-án is külön megemlítette pannonhalmi közösségünket. „Lélekben és a szívemben a pannonhalmi apátság, az ország egyik nagy lelki emlékműve felé fordulok, az imádság helye és a testvériség hídja felé.” Ferenc pápa szavai mintha újrafogalmazták volna szerzetesközösségünk küldetését: az imádság helyének és a testvériség hídjának lenni, miközben őrizzük azt a lelki hagyományt, amelyet ezer év alatt monostorunkra bíztak.
2024-ben a pannonhalmi Szent Márton-bazilika középkori felújításának és felszentelésének 800. évfordulóján ezek köré a gondolatok köré szerveztük spirituális, lelkipásztori és kulturális eseményeinket.
Ferenc pápa következő gesztusa az volt, hogy a 2023 szeptemberében megszervezett Nemzetközi Ökumenikus Konferenciánkra levelet küldött, amelyben a békéről adott tanítást Szent Benedek alapján. Tanításának mondatait a szívünkben őrizzük, hiszen Péter utóda akkor ránk figyelt, nekünk szólt, Szent Márton egyházának:
„Kedves Testvéreim, Önök azért gyűltek össze erre az ökumenikus konferenciára, hogy az ősi és tiszteletre méltó Pannonhalmi Főapátság imádságos légkörében elgondolkodjanak a béke témáján, és elmélyítsék annak sokrétű szempontjait.
Akkor teszik ezt, amikor a globalizálódott emberiséget egy darabokban zajló világháború sebzi és fenyegeti, amely közvetlen formában a föld meghatározott régióiban zajlik, ugyanakkor olyan következményekkel jár, amelyektől kárt szenved mindenkinek az élete, különösen is a legszegényebbeké. Olyan helyen gyűltek össze, amely különleges módon emlékeztet a pax benedictinára.”
Levelében Ferenc pápa konkrét cselekedetre is felszólított: „Kedves Testvéreim, maradjunk meg mi magunk is a béke útján! Legyünk hírnökei és szolgái a békének ott, ahol élünk és dolgozunk! De mindenekelőtt: imádkozzunk a békéért! Jelen helyzetben az ukrajnai háború drámai módon szólít fel minket arra, hogy nyissuk meg szemünket és szívünket azok előtt a nemzetek előtt, amelyek szenvednek a háború miatt.”
Üres hallgatói volnánk Péter szavainak, ha tettekkel nem válaszolnánk.
Imádkozunk a békéért, felelősséget vállalunk a menekültekért, és a pannonhalmi plébánián több, a háború elől elmenekülő ukrán családot fogadtunk be és segítjük őket. De azért, hogy a legszegényebbeket megóvjuk, a legkiszolgáltatottabbakat megsegítsük, és hogy szűkebb és tágabb környezetünkben valahogyan érvényre jusson a béke… – ezért még nagyon sokat kellene tennünk közösségben is, egyénileg is.
Utolsó személyes találkozásomra Ferenc pápával január végén, három hónappal ezelőtt került sor. Magánkihallgatáson fogadott bennünket, a főapáti tanács tagjait és munkatársaink képviselőt.
Azért kezdeményeztük a találkozást, hogy megköszönhessem Ferenc pápának a monostorunk felé irányuló sok-sok figyelmes gesztusát, és rendtársaim jelenlétében biztosítsam arról, hogy szerzetesközösségünk a ránk bízott intézményekben és a plébániai közösségekben, a lelkipásztori szolgálatban, az oktatás és a kultúra területén, az ökumenizmus, a gyermekvédelem és a teremtésvédelem iránti elkötelezettségben, de még vállalkozásaink által is arra törekszik, hogy egyfajta szinodális működésben keresse a megújulás útjait, a világ és az Egyház szolgálatát.
A magánkönyvtárában fogadott, és félkörben maga elé ültetett bennünket. Engem is leültetett, és nem engedte, hogy állva mondjam el az előre jól megtervezett és betanult beszédemet. Így dialógus alakult ki közöttünk. Az egyes témáknál közbekérdezett, biztatott, bátorított bennünket.
A kínálkozó humor alkalmait nem hagyta ki, így aztán nagyokat nevettünk!
Láttuk, hogy egy fizikailag törékeny, idős, beteg ember a pápa, ám szellemileg teljesen friss, mindent ért, mindere reagál és az irányban, amerre tart, teljesen biztos!
Kisugárzása pedig Isten emberének a kisugárzása volt.
A félórás beszélgetés végén kérte, hogy együtt imádkozzuk el a Miatyánkot, ki-ki a saját anyanyelvén, majd megáldott bennünket. Egyenként kezet fogott mindannyiunkkal, kaptunk tőle egy rózsafüzért, majd a botjára támaszkodva és botorkálva, de az ajtóig kísért bennünket. Onnan integetett felénk, és azt kiáltotta: „A humort őrizzétek meg.”
Kedves Ferenc pápa! Számomra Ön Istennek az az embere marad, aki a hit derűs, felszabadító, békét adó erejéből élt, és azt sugározta mindenki felé. Ahogy jó pásztorunkként kérte és mutatta, folytatni fogjuk a szinodális átalakulást, továbbra is keressük a béke útját.
Tanulni fogjuk továbbra is a legkisebbek és a peremre szorultak iránti érzékenységet. Imádkozunk – Önért is, az Egyházért is. És megőrizzük a humort.
Forrás és fotó: pannonhalmifoapatsag.hu