Image

Számos lelki írótól és rendalapítótól ismerünk tételes tanítást a szerzetesi fogadalmakról. Assisi Szent Ferenc és Szent Klára esetében ilyen írásokkal nem találkozunk. Istennek olyan választott edényei azonban ők, akikben minden helyet az Úr foglal el (valójában ez a fogadalmak lényege) s ezt írásaik is tükrözik – írja Ferenc-Mária klarissza nővér, aki az alábbiakban a tisztasági fogadalom ferences lelkiségben elfoglalt helyét mutatja be.

Image

Női karizmák a 20. században a társadalmi megújulás szolgálatában címmel rendezett konferenciát a szerzetesi iroda, a szociális testvérek és az Új Város Alapítvány. Április 25-én az egyházi élet három jelentős női személyiségét – Slachta Margitot, Madeleine Delbrêlt és Chiara Lubichot – mutatták be Budapesten a Párbeszéd Házában.

Image

A görögkatolikus szerzetesnővérek számára alapított monostort a Szent Kenethozók tiszteletére szentelték föl 2016-ban.

Image

A jubilánsokat köszöntötték, az első fogadalmasok pedig megújították fogadalmukat a magyar jezsuita rendtartomány idei éves nagytalálkozóján. A negyvenkilenc tagú provinciából harmincöten tudtak eljönni Miskolcra.

máj.
1
Imádkozzunk a szerzetesekkel együtt szolgáló munkatársakért!
Lelkiségünkből
„Valahányszor megemlékezem rólatok, hálát adok Istenemnek, és mindig, minden imádságomban örömmel könyörgök mindnyájatokért, mivel részt vesztek az evangélium szolgálatában az első naptól kezdve mindmáig. Bízom is abban, hogy aki megkezdte bennetek a jó művet, teljessé teszi azt Krisztus Jézus napjáig. Illő is, hogy így gondolkozzam mindnyájatokról, mert szívembe zártalak titeket, akik a bilincseimben, valamint az evangélium védelmezésében és megerősítésében mindannyian részesei vagytok a nekem juttatott kegyelemnek.” (Fil 1,3-7)
Szöveg és fotó: 2016

Régebbi híreink

Image

Április 7-én Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK elnöke megáldotta az elkészült körmendi kolostort és annak kápolnáját. Az új kápolna titulusa Szűz Mária Szeplőtelen Szíve. A szentmisét Dr. Székely János, Wimmer Roland gazdasági helynök, Kiss László körmendi plébános és Szántó Adrián körmendi káplán atyákkal együtt mutatta be. 

Image

A Temesvári Római Katolikus Püspökség által szervezett szinodális találkozók keretében április 8-án, szerdán 18.00 órakor a Püspökség székhelye adott otthont annak az összejövetelnek, amelyen az egyházmegye területén tevékenykedő különböző szerzetesrendek és kongregációk tagjai vettek részt. Jelen voltak a Szalvatoriánus Rend, a Konventuális Ferencesek Rendje, a Notre Dame Nővérek Kongregációja, az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregációja, a Jézus és Mária Szent Szíveinek Leányai Ferences Nővérek Kongregációja, a Congregatio Jesu, a Schönstatti Mária Nővérek Intézete, valamint a Szent Johanna Antida Thouret Irgalmas Nővérek Kongregációja tagjai. A beszélgetést Pál József Csaba megyés püspök és Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök vezette.

Image

Április 13-án, hétfőn délelőtt mutatták be a Piarista Rend Magyar Tartományának új gyermekvédelmi kiadványait a Tartományfőnökségen.

Az alkalmat az immár hagyományos, a piarista rendben szerte a világon végzett imanaphoz igazították, amelyet előző nap (az Isteni Irgalmasság vasárnapján) tartott meg a rend a szexuális, lelkiismereti és hatalmi visszaélések áldozataiért.

Az esemény középpontjában két új kötet állt:  A PIARISTA VILÁG BIZTONSÁGOS TÉR – a kiskorúak és a kiszolgáltatott felnőttek számára c. gyermekvédelmi keretdokumentum, valamint a PIARISTA VÉDELMI KÉPZÉS c. gyermekvédelmi füzetsorozat.

Image

Turistajelzések, pihenőhelyek, információs táblák, kísérőkötet és QR-kódok – közösségerősítő kezdeményezés a természetben. Avagy hogyan mutatható be a középkor pálos öröksége a ma emberének? Hogyan segítik letölthető alkalmazások és lelkiségi tartalmak a túrázókat és a zarándokokat a Pilisben, a Mecsekben és Balatonszemes környékén? A nemrégiben átadott balatonszemesi pálos út kísérőkötete kapcsán erről is beszélgetnek az Országos Széchényi könyvtárban a meghívott vendégekkel.