Image

Tóth Evelin Zita nővér augusztus 8-án, a rendalapító Szent Domonkos napján tette le örökfogadalmát a budakeszi Havas Boldogasszony-plébániatemplomban. A szentmisét Csóka János OSPPE mutatta be, vele koncelebrált hét paptestvér, köztük Harkai Gábor budakeszi plébános.

Image

Augusztus 6-án, Urunk színeváltozásának ünnepén a pannonhalmi szerzetesközösség, diákok, tisztelők és hívek körében ünnepelte vasmiséjét – pappá szentelésének 65. évfordulóját – Csóka Gáspár bencés szerzetes, egyháztörténész, tanár, levéltáros, a győri Szent Mór Bencés Perjelség tagja.

Image

Habár Amerika nincs a szomszédban, mégis érdemes tekintetünket a nagy kontinensre fordítani egy pillanatra. Augusztus 8-án, Szent Domonkos ünnepén a nyugat-nashville-i Domonkos Campus családokat, öregdiákokat és közösségi tagokat vár egész Közép-Tennessee területéről a Domonkos Fesztiválra. Az ünnepségen élőzene, ételek, közösségi program és szórakozás várja a látogatókat minden korosztály számára.

Image

Különleges és örömteli eseménynek adott otthont Tiszaújfalu: a Szent Benedek Leányai Társaság alapítási ünnepén, 2026. augusztus 1-jén beöltözésre került sor. Az ünnepi liturgia keretében a közösség két jelöltje öltötte magára a bencés nővérek szerzetesruháját és kapta meg szerzetesi nevét. Johanna és Veronika testvér számára ezzel megkezdődött a noviciátus időszaka. A szentmisén és a beöltözési szertartáson Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát beszédében méltatta a történelmi pillanatot és a szerzetesi hivatás lényegét.

Image

Van az a furcsa jelenség, amikor valaki éjjel 11:48-kor hirtelen rendet rak a fiókban, megöntözi a virágot, megnézi, hogyan élnek az alaszkai vidrák, de azt az egy telefonhívást továbbra sem intézi el. Ismerős?

aug.
13
Nagyboldogasszony ünnepe (augusztus 15.)
Imádkozzunk a VInculum Caritatis Közösségért!
Alapító
P. Palánkay Gausz Tibor S. J.
A rend rövid bemutatása

Nevünk (magyarul: a Szeretet Köteléke) jelzi, mi a lelkiségünk lényege: a SZERETET és a bennünk élő SZENTHÁROMSÁG SZEMÉLYEIVEL való személyes kapcsolat megélése. A Közösség tagjai világban élő - bármilyen végzettségű vagy foglalkozású - nők. Nem lakunk együtt, megkülönböztető ruhát vagy jelet nem viselünk. Kovászként oda is eljuthatunk a világban dolgozva, ahová papok vagy együtt élő szerzetesek nem, vagy nehezebben. 1 év jelöltidő, 2 év újoncidő után összesen 10 évre teszünk ideiglenesen, majd örökre fogadalmat.

Idézet az alapítótól

Áldott vagy Urunk, mindenség Istene, mert a Te bőkezűségedből kaptuk gyújtó szeretetünket. Felajánljuk Jézussal Neked, és szétosztjuk az embereknek.
Forrás: az alapító kéziratos lelkigyakorlatából

Szöveg és fotó: 2016

Régebbi híreink

Image

A Szociális Missziótársulat szolgálata az Egerszalóki Ifjúsági Találkozón és Lelkigyakorlaton

Image

Leó pápa levelet küldött az Amerikai Egyesült Államokbeli Szerzetesrendi Főelöljárók Konferenciájának (CMSM), amely a 2026-os, Phoenixben (Arizona) megrendezett országos tanácskozásán ünnepli hetvenedik évfordulóját. Hálát adva Istennek az elmúlt hét évtizedben kapott kegyelmekért, a pápa arra buzdítja őket, hogy „továbbra is tegyenek egységes, örömteli és hiteles tanúságtételt Krisztusról” a különböző közösségekben és apostoli intézményekben, ahol szolgálnak.

Image

Az ausztriai alapítású, Ancilla Christi Regis (Krisztus Király Szolgálói) meghívására az Eger melletti Ostorosra látogattunk: az Úti Boldogasszony Társasága magyar képviselője, egy csoport a Vinculum Caritatis közösség női ágából, és hárman az Egyházközségi Nővérektől. Reméljük, hogy jövőre a többi, világban élő közösség tagjai is együtt tudnak lenni velünk.

Image

2008-ban még a perui Andok 3400 méteres magasságában küzdött a hegyibetegséggel, ma pedig a háború sújtotta Kárpátalján szolgálja az embereket Hernádi Lehel atya. A ferences szerzetes életútja kőművesmunka, egyetemi évek, missziós szolgálat és hivatáskeresés állomásain át vezetett. Beszélgetésünkben Peruról, Szent Ferenc örökségéről, a háború árnyékában végzett lelkipásztori munkáról és a néphez való közelség fontosságáról mesél.

Image

Benke István atya aranymiséjét ünnepelték a Jézus Szíve Társasága péceli intézményében.