feb.
10
Hamvazószerda
Valamennyi szerzetesért, hogy velünk is folyamatosan történjen, amire a hamvazás szavai hívnak: térjünk meg és higgyünk az evangéliumban!
Lelkiségünkből
„Isten mélységes szeretetének fényében tapasztaljuk meg, mennyire elégtelen a szeretetünk, és mennyire szükséges, hogy az Istennel és az emberekkel újból egységre jussunk. Újra és újra felismerjük, hogy mindannyian egy életen át ugyanazt az utat járjuk: a szív megtérését és visszatérését a szeretethez.” Boldogasszony Iskolanővérek Konstitúciója §36.
„Minél inkább hasonlóbbá válunk Krisztushoz, annál inkább az Ő életútját mintázza a miénk is. Személyesen és közösségként is megtapasztaljuk Urunk húsvéti misztériumát, életét, halálát és feltámadását, egyszer inkább egyik, majd másik szemszögből.” (§46.)
„Mivel a szerzetesi élet legfőbb szabálya az Evangéliumban bemutatott Krisztus-követés, ezt tekintse minden (szerzetes) intézmény legfőbb regulájának.” Perfectae Caritatis

Aláírás
Szöveg és fotó: 2016