Ugrás a tartalomra
beszámoló Hazai
2018. január 31. 8:45
Eger

Támaszkodjatok bátran a levegőre!

A bűnbánat szentségének megélése a kiengesztelődési imaesten, Varga László püspök elmélkedése az Eucharisztia szentségéről, Jeges Mirjam kármelita perjelnő előadása az imádságról. Az Országos Teológiai-Lelkipásztori Napokról.

A lelkipásztori napok második estéjén az egri bazilikába hívták a résztvevőket. Mindenki készült az alkalomra. Egy lap egyik oldalára azt fogalmazták meg, miért adnak hálát Istennek, a másikra, miért kérik irgalmát. A bazilikában gyóntatásra várták őket a találkozón részt vevő atyák. A szociális testvérek énekesei segítették a ráhangolódást, Gáspár István atya szavai vezették a bűnbánati felkészülést. A szentgyónáshoz járulók átadták a gyóntatónak a bűneiket felsoroló lapjukat, s miután megkapták a feloldozást, egy mécsest gyújtottak meg, amit aztán az Eucharisztia elé térdelve elhelyeztek az oltárasztal előtt. „A szentgyónás Isten irgalmas szeretetének jele. A kiengesztelődés ünnepe” – fogalmazta meg Gáspár István. Hálaadással és dicsőítéssel folytatódott az imaest. Végül mindenki a bazilika elé vonult, ahol a közösség kört alkotott, egyik oldalról fehér albában az atyák, középen az üst, melyben elégtek a bűnök listáját tartalmazó lapok. Istennel kiengesztelődve ünnepelték egymással is a kiengesztelődést.

A harmadik nap első vendége Varga László püspök volt, a második előadó pedig Jeges Mirjam kármelita perjelnő. Mindkét előadás azt fogalmazta meg: növekednünk kell. Életszentségre vagyunk meghívva, ami azt jelenti, egyre inkább növekednie kell bennünk az Isten és a felebarát iránti szeretetnek. Akár az Eucharisztia előtt végzünk csendes szentségimádást, akár Avilai Szent Teréz nyomdokain járjuk végig a belső várkastély lakásait, arra kell törekednünk, hogy életünk ebben a kapcsolatban átformálódjon, és tettek, szolgálat szülessen a találkozásból.

Varga László Az Eucharisztia mint küldetésünk forrása címmel tartott délelőtti beszéde sokkal inkább elmélkedés volt, ami vezetni kívánt, eljuttatni arra, hogy vállaljuk Krisztussal az utat. Bízni, ráhagyatkozni, megtöretni és szétosztatni – ezt az ívet követték az előadó gondolatai. „Hol kapcsolódik életünk a szentmisében ünnepelt Eucharisztiához, itt és most meghozzuk-e hétköznapjainkban mellette a döntést? A szentmise azt szolgálja, hogy Krisztus élete kiformálódjon bennünk – fogalmazta meg a püspök. Az emberben azonban a félelem megakadályozza, hogy rábízza magát Istenre. Varga László püspök Krisztus példáját mutatta: Jézus beletestesült egy kisgyerekbe; az Oltáriszentségben teljesen rábízza magát az őt kiszolgáltató papra. Erre egyetlen válasz lehetséges – a bizalom. Ebből a bizalomból születik meg az önátadás. Ha így teszünk, nem talál fogást rajtunk a gonosz. De az ember nem akar függni; önmegvalósító életet akar, és félti vélt szabadságát. Holott az igazi szabadságot akkor találja meg, amikor igent mond Krisztusnak, és engedi, hogy átformálja szeretetével. Nehéz ez az út – utalt a küzdelmekre. „Könnyebb lenne, ha Isten akkor jönne, amikor hívjuk, és azt tenné, amire kérjük. Így jól ellennénk. De Jézus bennünk él. Elvisel minket, felvállal, bármilyen helyzetben vagyunk. Ha elfogadjuk ezt az ajándékot, végtelen távlat nyílik előttünk, és felismerjük, ezt azért kaptuk, hogy továbbadjuk, hogy szolgáljunk.” Erre az útra lép rá az, aki megérti, hogy Krisztus bennünk él – mondta a püspök. Ez nem megy egyszerre, nem tiszta a szívünk, ragaszkodunk előítéleteinkhez, ítéleteinkhez, tárgyainkhoz, kapcsolatainkhoz, bűneinkhez. És ahogy az Eucharisztiában megtörjük a kenyeret, hogy szétoszthatóvá váljon, úgy kell nekünk is megtöretnünk, hogy szétoszthatóvá válnunk. Megtöretni – ezt nem jelenti életünk derékba törését, ez gőgünk, makacsságunk, keményszívűségünk megtöretése, hogy átjárhasson minket a kegyelem. Ezért engedi meg Isten életünkben a megalázó helyzeteket, ezért enged sötétségbe. Az embert eltölti a félelem, a bizonytalanság, az elveszettség. Ahogy az elkóborolt századik bárány érezhetett. De őt vette Krisztus a vállára. A mi életünk is benne válik félelemmentessé.

Varga László azt hangsúlyozta, korunknak olyan szentekre van szüksége, akik segítenek legyőzni a jelen bomlasztó erejét. A jelenkor szentje a világ forgatagában mozog, nem megy el a világ szenvedése mellett. Tettekre váltja, amit a szeretetben megismert. Átformálódott az élete.

Jeges Mirjam az imáról beszélt. A kontemplatív életet élő szerzetes azt fogalmazta meg, számukra az ima létmód, az Isten felé fordulás, a dolgok, a világ Istenen keresztül történő értelmezés megvalósulása, melyben feltárul minden dolog helye, szépsége, a nagy összefüggések. Az imában való élet ahhoz hasonlatos, ahogy Ádám és Éva élt Isten szemlélésében a Paradicsomban. Ekkor élte az ember az igazi életét, ezt rontotta meg a bűn, majd Krisztus megtestesülésével kapjuk vissza igazi emberségünket. Ő istenhiányos, mély sebzettségünk begyógyítója. Életfeladatul azt kaptuk, hogy eljussunk Krisztus hasonlatosságára – idézett Mirjam nővér a Rómaiakhoz írt levélből. A kármel nagy szentjei, Avila Szent Teréz és Keresztes Szent Jánost követve mutatta be annak útját, ahogyan az ember ki tud törni a hamis én fogságából, ahogyan egyre lendületesebben lesz képes menni a cél felé.

A belső várkastély lakásait bemutatva írta le az imádkozó ember útját, mely megfogalmazásában az Istenben való átalakulás folyamata. Ez az út a fejlődésről, növekedésről szól, melybe beletartoznak a krízisek és a kegyelmek. Az iránya az egzisztenciális éntől, az esszenciális énig, a peremtől a középpontig, az önző éntől a szolgálatot vállaló, áldozatot hozó énig vezet. Hosszú az út, és a fejlődés vonala nem lineáris. Csigavonalként kell elképzelni, mely folyamatosan felfelé halad, melyen visszatérnek ugyanazok a helyzetek, de mindig magasabb szinten, elmélyültebben. Ez a folyamat élethosszig tart. Benne ott a fájdalom, de bízhatunk abban, akárhol is tartunk, Isten megtart barátságában. A lélek keresi Istent, Isten azonban még sokkal inkább keresi őt – ezt kell tudnunk, ez a reményünk és bizalmunk alapja.

Mirjam nővér leírva ezt az utat, sorra vette a lakásokat, bemutatva az ott lejátszódó lelki megéléseket, imaformákat, -módokat ajánlva.

Az első lakás az Isten teremtette élet szépségének, az Isten-képiségnek ámulata. „Isten gyönyörűségét találja bennünk”. Milyen az a szállás, ahol ő ezt megtalálja? Gondolunk-e arra, milyen szépek vagyunk Isten szemében? A misztika ennek megérzése. Annak az ámulata, hogy ki vagyok én Isten szemében, ad erőt, hogy letegyek mindent, ami akadályoz az előrejutásban. Az ember Istenben látja jól magát, benne találja meg identitását. A lelke legmélyén, a középpontban van Isten lakása. Ezért képes az önfelülmúlásra, az áldozatra, az odaadásra. Benne találja meg élete értelmét, melyre szüksége van ahhoz, hogy teherbíró motivációja legyen egész életére. Ebben a lelki lakásban szinte magától megszületik a dicsőítés és hálaadás. Rádöbbenünk, hogy az ima lelki egészségünk megőrzésének legjobb eszköze.

A második lakásban ismeri fel a lélek, hogy ez a kapcsolat nehéz, ez az út küzdelmes. Az ember válaszadása Istennek nehézségekbe ütközik, akarata megbicsaklik, a belé oltott vágyódó képességet Isten után sokszor rosszul használja. Az alapvető nagy vágyat becseréli kis vágyakra, melyek nem önmagukért rosszak, hanem azért, mert Isten helyére kerülnek, és a rendezetlen vágyak nyaka köré tekerednek, elerőtlenítik. Az ember nem tud kiszakadni a körforgásból. Eluralkodik az egoizmus, a szomorúság. Ebből Isten ajándéka, kegyelme tudja csak kiemelni, de ahhoz, hogy befogadja, el kell távolítani a benne lévő akadályokat, fel kell szabadítani a helyet. Nem kis munka ez, mely a figyelmemet kívülről befelé fordítja. Radikális döntéseket igényel. És az emberé a felelősség, elindul-e efelé a találkozás felé. Ahhoz, hogy jelen tudjon lenni Isten számára, erőfeszítéseket kell tennie, legyőzni a felszínességet, a külsőségeket, a világ bálványait. Sok nemre van itt szükség, ahogy Simone Weil fogalmaz, „a jó megtételét el kell határoznunk, a rossz magától is megy”. Mirjam nővér azzal a hasonlattal biztatott, hogy a hegymászás öröme nemcsak a csúcs, hanem az egész megtett út. És Isten, látva ezt a harcot, valódi jóságot, szelídséget, szeretet ajándékoz az embernek – a Szentlélek ajándékait. Visszanézve harcainkra, jó látni, hogy Isten velem volt. Innen is megsegített, onnan is továbbvitt. Ez a tapasztalat ad erőt, hogy most is bízhatok, Isten Szentlelkével meg tudom vívni a harcot. Mirjam nővér a fohászokat, a röpimákat ajánlotta, illetve a Szentírás mormolva történő olvasását, harmadik eszközként pedig az ún. ajtónálló gyakorlatot, mikor az ember őrt állít a szíve elé, és megszűri a kopogtató gondolatokat. Azokat engedve be, melyekre rá tudja mondani Jézus nevét.

A harmadik lakás veszélyes csapdát rejt. Már küzdök, életem kezd rendeződni, már „politikailag korrekt”, és ekkor az a téves benyomásom támad, hogy képes vagyok a magam erejéből eljutni a célig. Ez a „Jézus, bízhatsz bennem” szindróma. Itt Szent Teréz a kegyelem elsőségére hívja fel a figyelmet. Mirjam nővér a tékozló fiú története alapján világította meg: a tékozló fiú elindul az atyai ház felé. Az Atya elé szalad, gyűrűt húz az ujjára, lakomát rendez. Szeretetével annyit ad neki, hogy azzal átformálja. Itt segítséget ad a zsoltárok imádkozása, mert ki tud emelni beszűkült világunkból, elénk adja az emberi válaszadás mélyrétegeit.

Negyedik lakás – Istennel való kapcsolatunk elmélyülésekor Isten magához ragadja a kezdeményezést. Azt érzi meg az ember, hogy benne is ott a végtelen. Ezt tudatosítja az imában: a mérhetetlen Isten jelen van a lelkemben – születik meg az emberben a megrendítő felismerés, és ez elvezet a jó értelemben vett istenfélelem ajándékához. „Ha Isten végtelen, akkor misztérium; mivel az ő képére teremtett engem, én is misztérium vagyok, és a kettőnk közti kapcsolat, az imádság is misztérium. Ezért nincs módszertani útmutató az imához a kármelben. Az mindenkinél egyedi út. Mirjam nővér felhívta a figyelmet annak veszélyére, hogy az ember az érzés intenzitásával azonosítja az ima értékét. „Néha száraz vagyok, mint a tapló, de a környezetem azt jelzi vissza, mennyire megváltoztam, mennyi béke van bennem.”

Azt fogalmazta meg Mirjam nővér, hogy az ima hitaktus, tanúságtétel Krisztus feltámadásáról. Azt mutatja, hogy Krisztus jelen van, elérhető. Imámban pedig időmet, hűségemet, figyelmemet adhatom neki. Ebben a szakaszban érdemes a szerető figyelem imáját gyakorolni. Egy helyben maradva, a jelenre összpontosítva. Isten jelenlétére összpontosítok.

Az ötödik lakás a metamorfózis, a valódi ember megszületése, az egyesülés imája. „Meghaltatok, életetek el van rejtve Krisztusban.” Itt már az ember képes áldozatot hozni a másikért, érzi ennek súlyát, mégis örömmel vállalja Istenért és a testvérért; és meg tudja tenni a nem szeretem dolgokat is. Itt a Szentírás olvasását ajánlotta támaszul. A Lectio divina olyan, mint egy séta, egy nordic walking Istennel a paradicsomkertben.

A hatodik lakás a feltámadás agóniájáról szól. Nem könnyű feltámadni, az emberben a perifériát is át kell melegíteni. Feszültségek tudatosulnak, ez a minden rétegem átadása a Szentléleknek. A Jézus-ima jó támasz itt, támasz, hogy megmaradjak a jelenlétben. Az ima utáni magatartás segít eldönteni, jól imádkoztam-e. Ennek fokmérője, növekedett-e bennem a szeretet Isten és a felebarát iránt.

A hetedik lakásban csend van. Minden elnyugodott, nincs feszültség. Nem akarok mást, csak amit Isten. Erős ennek a kisugárzása, másokat is vonzani tud erre az útra. Ez a leggyümölcsözőbb evangelizáció. Az út Isten keresése belő szentélyünkben, a többi ráadás. „Támaszkodjatok bátran a levegőre” – zárta gondolatait, Pilinszkyt idézve, Mirjam nővér. 

A találkozó Varga László püspök főcelebrálásával bemutatott szentmisével folytatódott. A kaposvári megyéspüspök, visszacsatolva előadásához, homíliájában is a hitből, a krisztusi életből fakadó tettek és az evangelizáció feladatáról beszélt. Azt fejtette ki, hogy az evangelizáció elhanyagolását előszeretettel fogjuk külső akadályokra, holott annak akadályai belülről fakadnak. „Rossz ízű a kereszténységünk, krízisben van a hitünk, el vagyunk foglalva Egyházunk „hullafoltjaival”. Így ki akarna hozzánk tartozni? Bűnbánatra, megtérésre biztatott: el kell indulnunk.

A délutánt fórumok jelentették: Az imádság és a szerető cselekvés egysége –Varga László kaposvári megyéspüspök; Iránytű hivatástisztázó műhely –Csépányi Gábor, Fecske Orsolya SSS, Mézinger Gabriella SJC, Nagy Bálint SJ, Petres Lúcia OP; Papként imádkozni – Gáspár István, Lendvai Zalán OFM; Imádság Háza mozgalom, konferencia Berkecz Franciska SSS vezetésével – kiscsoportos megbeszéléssel, görögkatolikus akathisztosszal folytatódott, majd ünnepi vacsorával, tea- és borházzal zárultak az Országos Teológiai-Lelkipásztori Napok.

Fotó: Víg Rita SSS, Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája
1052 Budapest, Piarista köz 1.

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkársági asszisztens: Pető Éva RSCJ

telefon: (+36 1) 315 1452 vagy
mobil: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Lobmayer Ágnes M. Judit SSND

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Dobszay Benedek OFM

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41