A délelőtti szertartás kezdetén Orosz Lóránt OFM kegyhelyigazgató köszöntötte a szintén ferences szerzetes püspököt és a megjelenteket. A szerzetesek mostani, gyalogos zarándoklata az első az évben, azaz a zarándoklatok zsengéje, és tudjuk a Szentírásból: a zsenge az Istennek szentelteket jelenti – fogalmazott. Egy zarándoklat segíthet bennünket abban, hogy próbáljunk zsengévé válni, kortól függetlenül. Külön öröm, hogy ennyi szerzetest láthatunk most itt, tette hozzá a kegyhelyigazgató.
Majnek Antal köszöntőjében emlékeztetett rá: már Mózes törvényében is olvashatjuk, hogy a Jóisten mindenkitől azt akarja: ne kicsit, ne nagyon, hanem teljesen szentelje magát neki.
Az evangélium János evangéliumából hangzott el: az a rész, amikor a kenyérszaporítás után Jézus a vízen jár (6,1–21).
Homíliájában Majnek Antal az egység fontosságát emelte ki. Egység Istennel, felebarátainkkal, önmagunkkal. A békesség és a harmónia ma olyan fontos valóságok, melyeket keresnünk kell, és „rendkívül fontos, hogy mi, Istennek szentelt személyek rátaláljunk ezekre, melyekre óriási szüksége van a világnak”. A nagy hazug, gyilkolni, pusztítani akaró szellem és társai már nem elégszenek meg azzal, hogy csak néhány országban romboljanak, céljuk a totális öldöklés – mutatott rá.
Hogyan lehetséges megtalálni a vágyott békességet? – tette fel a kérdést a szónok. Könnyűnek látszik erre a válasz: engeszteléssel, kibéküléssel, mégsem megy. Miért? Mert ahogy Jézus is mondta: nálam nélkül semmit sem tehettek. Jézus az ajtó, az út, a cél. Ha erről az emberek elfelejtkeznek, vagy fel sem fedezik ennek igazságát, automatikusan függeni fognak a hazug szellemektől, és bálványimádók lesznek. Valakit vagy valamit imádnia kell az embernek, ha mást nem, önmagát.
A püspök gyönyörűnek mondta, hogy a világban minden úgy működik, ahogyan azt az Úristen megteremtette, az atomoktól, molekuláktól kezdve, az élővilág is, a beléültetett program szerint „üzemel”, él és virul, létével dicsőíti a Teremtőjét. És akkor az ember, pont ő, miért nem így viselkedik? Az Úristen az embert a maga képére, hasonlatosságára teremtette, szabadon dönthet a felismert harmónia, szépség mellett vagy ellen. Az embernek van képessége ellenkezni. Isten azt akarja, hogy az ember önként és szabadon lépjen bele ebbe a csodálatos ökoszisztémába, ebbe a gyönyörű harmóniába – adott választ. Szent Pál apostol írja: az ember még a jó törvény függője sem lehet, az sem vezet az üdvösségre. Az apostolok is a húsvét utáni negyven napban felismerték: valamire vagy valakire még szükségük van. Mi lesz velük, ha Jézus elmegy? „Jobb lesz nektek, ha én elmegyek, mert akkor magam helyett elküldöm hozzátok a Szentlelket.” A Szentlélek az egész teremtett világ létének megtartója, és a gonosz szellemmel szemben mindent össze akar gyűjteni. Nem szétdobálni, pusztítani kíván, hanem csöndben építeni.
Ugyancsak Szent Pál írja a Kolosszeieknek írt levelének elején, hogy az idők végén Jézus Krisztusban mindeneket egyesíteni akar az Úristen. Az ember eldöntheti, hogy ebben a Jézusban kiengesztelő, békülő mozgásba akar-e lépni, a szeretetnek, az igazságnak az erőterébe, és aszerint mozogni, teljesen szabadon; vagy pedig ennek az ellenkezőjét teszi. Olyan ez, mint egy zenekarban: mindenkinek megvan a maga helye, de van, aki nemet mond erre. Pedig az az ember, aki megtalálja az Isten által kijelölt helyét a világban, annak az élete értelmet nyer. Ugyanúgy, ahogyan a Szűzanya kimondta Názáretben a főangyal, Gábriel kérésére, az Isten óhajára a boldogító igent. Ekkor kezdődött el az újjáteremtés: maga az Isten jött le a földre, megtestesült az ő méhében.
Ez kicsit ott van minden ember életében: egyszerre kell igent mondanunk az Isten akaratára, a fölismert szépre, a jóra, a lelkiismeretünk szavára, és nagyon határozottan nemet kell mondanunk a fölismert rosszra, hazugságokra, gonoszságokra, „ellene mondunk a sátánnak” – hangsúlyozta Majnek Antal. A Szentlélek nem tud együtt élni bennünk a gonosz lélekkel, a hazugsággal. Korunkban rengeteg függés létezik, de mi csak istenfüggők legyünk, szeretetfüggők, akkor leszünk igazán szabadok. És ne kilencven százalékra adjuk csak oda magunkat Istennek, hanem teljesen.
A püspök figyelmeztetett: nagyon nagy szüksége van a világnak a szabadulásra, de először magunkat kell megváltoztatni. A koncentrációs táborokat megjárt, borzalmas szenvedéseket átélt, családtagjait elvesztő Viktor Frankl rádöbbent: nem tudja megváltoztatni a gonoszokat, de önmagát igen. Ettől kezdve erre figyelt: az Úristen mit akar benne megváltoztatni. Mindenkivel ki kell békülnie, de elsősorban önmagával, aztán a felebarátaival, a közelében lévő emberekkel. Meg kell szabadulnunk a rossztól, hogy aztán Valaki emelhessen minket tovább.
Ezzel szemben ha a bűneinkhez ragaszkodunk, megmaradunk függőségeinkben. Ez pedig nagyon rosszra vezet, tudjuk a történelemből, de már a Bibliából is. A próféták figyelmeztetése minden népre vonatkozik: úgy fogtok csak győzni, ha megtértek. „Bűneitekből megtértek, és hozzám tértek, rám figyeltek.”
Majnek Antal leszögezte: ha emberekben bízunk, katonákban, pénzben, vége lesz. A gonoszok kipusztulnak, egymást pusztítják el. A szelídek, az Istenre figyelők, istenszeretők megmaradnak. „Úgy legyen, velünk is. Ámen” – zárta homíliáját.
A szerzetesek zarándoklatának délutáni programja közül kiemelkedett a Mária Iskolatestvérek, a maristák bemutatkozása. A spanyol Tristany De Juan Pablo Adolfo marista szerzetes, közkedvelt becenevén Pau testvér tett tanúságot. Elmondta: rendjük férfi szerzetesrend, testvérek, de nem papok. Ezért fő tevékenységük nem az oltárnál, hanem az emberek között van. Oktató-nevelő rend lévén, elsősorban gyermekekkel, fiatalokkal foglalkoznak. A francia Szent Marcellin Champagnat atya (1789–1840) 1817-ben alapította meg a Marista Testvérek Tanító Rendjét. Jelenleg öt kontinensen, a világ 76 országában 4300 marista testvér él. Munkájukat több mint 40 ezer laikussal együttműködve végzik, mintegy 500 ezer gyermek és fiatal körében.
Magyarországra 1927-ben Törökországból jöttek marista szerzetesek, iskolát alapítottak. A vészkorszak idején zsidó gyerekeket bújtattak, de valaki feljelentette őket, börtönbe kerültek, majd később a kommunista hatalom idején is üldöztetésnek voltak kitéve, míg 1950-ben az ő működési engedélyüket is megvonták. Jelenleg magyar marista testvér nincs hazánkban, de francia és spanyol igen.
Pau testvér szavaiból kiderült: külföldön nem kifejezetten a leghátrányosabb helyzetű gyerekekkel foglalkoznak, de Magyarországon igen. Ő maga Barcelonából származik, középosztálybeli keresztény családba született, négyen voltak testvérek. Marista iskolába járt. Gyerekkorától kezdve az volt az álma, hogy segítsen az embereken. A Szentlélek vezette egész eddigi életében, mondta. Már tizennyolc évesen belépett a marista rendbe, aztán elvégezte a tanárképző főiskolát, majd a társadalom peremén élő cigány gyerekekkel foglalkozott. Később katolikus iskolában tanított, de szabadidejében ekkor is segítette a hátrányos helyzetű gyerekeket.
A rendszerváltozást követően több marista testvér is érkezett Magyarországra. Esztergomban 1999-ben rendházat hoztak létre a cigánytelepen. Pau testvér 2006-ban jött hazánkba. 2008-ban költözött Esztergomba, és ott találkozott a nyomorban élő roma közösséggel. Megdöbbentette, amikor szembesült vele, hogy putriban laknak, mélyszegénységben élnek, és ezt szinte senki nem veszi észre, senkit nem zavar. Pedig ez súlyosan sérti az emberi méltóságot, hangsúlyozta a szerzetes, akinek mindez óriási traumát okozott. Pau testvér különbséget tesz a szegénység és a nyomor között: előbbi pénzhiányt jelent, a nyomorban élők viszont már teljesen elvesztették a méltóságukat, nem hisznek abban, hogy ők valaha kikerülhetnek a mélységből, kilátástalanság, reménytelenség, tudatlanság jellemzi a mindennapjaikat. A maristák próbálják velük is megértetni, hogy ők is Isten teremtményei, így a méltóság nekik is jár. Az emberi méltóság pedig ott kezdődik, hogy az embernek legyen rendes otthona, legyen meg a mindennapi betevője, és tanulhasson ő is és a gyermeke is.
A marista rend aktív szerzetesi közösség, lényeges eleme a misszió. Az alapító atya szándéka az volt, hogy oda küldi a testvéreket, ahová mások nem mennének, falura, vidékre, azok elhanyagolt területeire, hogy ott hozzanak létre keresztény iskolákat. Ezért mentek Esztergomban is a perifériára. A maristák együttműködnek más rendekkel, így Szent Ferenc Kisnővéreivel vagy a premontreiekkel, akik ugyancsak kiemelkedően foglalkoznak cigány gyerekekkel.
A maristák Karcagon átvettek egy szegregált cigány iskolát, aminek ma már nekik köszönhetően jó a híre. Ha kérdezik tőlük, mi a módszerük, egyetlen válaszuk van: a szeretet. Ha a gyerek érzi, hogy szeretik, visszaszeret. A szeretet Istentől ered, és a marista testvérek továbbadják ezt a szeretetet a gyerekeknek és családjaiknak. A szeretethez pedig társul az öröm és a jókedv.
Pau testvér nem hallgatta el kudarcaikat, nehézségeiket sem. Természetesen az ő iskolájukban sem tanul mindenki, és borzasztóan nehéz megélni lelkileg, amikor a tanár, a nevelő tehetetlenül nézi, hogy a jobb sorsra érdemes gyermek tönkremegy. A maristák két tűz között érzik magukat: meg kell küzdeniük a cigány családokkal, rengeteg a rossz szokás, beidegződés náluk, amin sokan nem akarnak változtatni. A társadalom pedig nem akarja igazán befogadni a cigányságot. Nem akarja látni, nem akar tudni róla, hogy milyen nyomorúságos körülmények között élnek, sok lakásban nincs áram, víz, vannak családok, akiknek még élelemre sincs pénzük.
Örömben is bőven van azonban részük a marista tanítóknak. Látni azt, hogy bár rengeteg a probléma otthon, de a gyermek mégis mosolyog. Vannak emlékezetes találkozások, amikor érezni, hogy Isten ott van köztük, bennük. Az pedig bizonyos, hogy a maristák Istent szolgálják, amikor hivatásszerűen foglalkoznak a leghátrányosabb helyzetű családokkal, gyermekekkel.
Végezetül Pau testvér idézte Pedro Casaldáliga (1928–2020) spanyol püspököt: „Isten előtt az életünk végén elhangzik a kérdés: éltél-e szeretettel? Akkor én szó nélkül kinyitom a szívemet, és tele lesz nevekkel.”
A délután továbi részében több program közül választhattak a szerzetes zarándokok. Lehetett beszélgetni a Mária Iskolatestvérekkel, a bazilikában zenés, dicsőítő imádságot vezettek a Ferences Kisnővérek. Csatlakozhattak a Ferences Mária Misszionárius Nővérek vezette tematikus sétához vagy a maristák által vezetett játékban is részt vehettek. Volt mód csendes szentségimádásra és természetesen kötetlen találkozásokra is.
Fotó: Lambert Attila
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
További fotók: magyarkurir.hu