A számok alapján készülő beszélgetésről Hofi atyának József Attila verse jut eszébe A számokról:
„Adódjatok össze,
Hogy roppant módon felnövekedvén,
Az Istent is, aki végtelenség,
Valahogyan megközelítsétek.”
1. Ki az első számú, legkedvesebb költőd?
Számomra nem kérdés, hogy József Attila. Sajátos metafizikai gondolkodásmód hatja át költői nyelvét. Közvetlenül, nagyon emberi módon látta Istent, és képes volt erről beszélni. Képei, hasonlatai nagyon eredetiek, egyenesen spirituális zseninek tartom. De itt van az egész magyar líra is! Egy nemzet, amelynek ilyen csodálatos lelke van, nem véletlen, hogy bármennyire kicsiny is, nem tűnhet el a történelem színpadáról. Az Isten szereti a kicsinyeket.
2. Szeretsz-e, tudsz-e az emberek szemébe nézni? Egy szempár mit jelent számodra?
Nagyon szeretem a szemeket. Szavakkal kifejezhetetlen életük van. Ha beletekintünk a másik szemébe, minden benne van. Van egy nagyon mély személyes élményem. Kisgyerekkorom óta kísér egy szempár, egy szeretettel teli, elfogadó szempár. Minden körülmények között a javamat akarja. Amikor a legnagyobb „gazember” voltam, akkor is velem volt. Szüntelen itt van, és hív, vár. Kíváncsi vagyok, milyen lesz, ha majd színről színre látjuk egymást. Hogy milyen volt? Majd elmesélem.
3. Hárman voltatok testvérek.
Volt egy bátyám, aki hároméves korában tragikus balesetet szenvedett. A második világháborúban az orosz csapatok elvonulása után egy ötéves kisfiú talált egy kézigránátot, amit odadobott a bátyámnak, mint egy labdát. Felrobbant. Nővérem a családjával Budakeszin él, gyakran meglátogatom őket, fontosak vagyunk egymás számára.
4. Négy gyermekkori barátod van.
Barátság! Óriási dolog! Gyermekkori barátaim közül négyen megmaradtak. Ketten most ünneplik a hetvenet. Nagyon sok emberrel vagyok kapcsolatban. Az előző évben meghívtam az évfolyamtársaimat Püspökszentlászlóra, ötvenéves érettségi találkozóra. Nagy részük nem része az intézményes egyháznak, templomba sem járnak. De ami ott történt köztünk (köszöntők, visszaemlékezések, közös étkezés), olyan volt, mint egy „profanizált” liturgia. A hálaadás, a visszatekintés az életre, a közösség, ezek mind nagyon fontosak.
5. Ötös tanuló voltál? Mindig mindenből kitűnő?
Anyámmal nagyon szerettük egymást, de maximalista volt, és az volt az elvárása, hogy kitűnőnek kell lennem az iskolában. Ez néha sikerült az általánosban, de utána nem. Mitch Albom a Kedd esti beszélgetések életről és halálról című kiváló könyvében több más fontos téma mellett az én kérdésemet is feszegeti: mi van azzal, aki a második? Valóban, miért baj az, hogy nem tökéletes valaki vagy valami? Emlékszem, egy neves magyar orgonaművész hibátlanul, tökéletesen játszott el minden darabot, csak számomra mindig egy kicsit üres maradt az előadása. Hiányoltam a lelket.
6. Hat évig voltál egyházmegyés pap, amikor is beléptél a jezsuitákhoz. Miért jó szerzetesnek lenni?
Szerzetesként (jezsuitaként) a döntések előtt párbeszédben vagyunk az elöljáróval. Sok szempont előkerül. Elmondhatom a vágyaimat is. Nemcsak „racionális” kompromisszum születik, hanem azt a helyzetet keressük, amiben jól is érezhetem magam. De ez nehéz ezekben a paphiányos időkben. Ezenkívül a jezsuitáknál van egy széles világlátás. Amikor beléptem, akkoriban volt a rend újraindulása Magyarországon, a „nagy öregek” sok kultúrából érkeztek vissza Magyarországra. Olyan szellemi közegben élünk, ami pezsdít és inspirál. Ezáltal nyitottabb világ tárul ki előtted.
7. Hamarosan te is hetvenéves leszel.
Hetes és egy nulla. Szerencsés szám. Ádám Jánosnak, volt provinciálisomnak köszönhetően a jezsuitáknál elterjedt egy kifejezés: „hofizás”. Ez a sajátságos kommunikációmra utal. Néha erős impulzivitás jellemez. Sokan kedvelik, vannak, akik kevésbé élvezik. Sajátságos szín, amit a közösségembe hoztam. Azt nevezte P. Ádám hofizásnak, amikor valaki így kommunikál. Ebben nyilván szerepe van annak is, hogy sokat voltam romák között. Így vagyok kerek. Vagy gömbölyű?
8. Ha egy bicikli kerekébe nyolcas kerül, az igen kellemetlen. A te életedben voltak nyolcasok?
Lusta gyerek voltam, néhány dolgot elmulasztottam, amit így utólag sajnálok. Sajnálom például, hogy nem tanultam meg táncolni. Különösen a néptáncot hiányolom az életemből. A magyar mellett csak németül beszélek, nem tanultam meg több idegen nyelvet. Oroszul dacból nem tanultam, pedig Dosztojevszkij és a többi orosz óriás miatt jó lenne ismerni a nyelvüket. És ami még „nyolcas”, hogy nem tanultam meg hangszeren játszani. Pedig a szaxofon nagyon vonzott. Így maradt számomra a norvég Jan Garbarek zenéjének az élvezete.
9. A kilences szám talpon és fejre állítva…
Budakeszin a családunk a 69-es házszám alatt lakott. Nagyon szerettem a községünket. Öröm, hogy a régi családi házat felújítja az unokahúgom a férjével. Ebben a házban volt nagyapámnak, Marci papának a fűszerüzlete. Áldott jó ember volt, remek humorral, nagyon szerette és elismerte a helyi közösség. Sajnos nem ismerhettem. Korán meghalt, de érzem, hogy bennem él. Szeretnék áldott jó ember lenni, amilyen ő volt.
10. A tízes mint a teljesség szimbóluma.
A teljesség? Kedvenc ikonográfiai figurám a bohóc. A bohócművészetet tartom a legnagyobb rendű művészeti ágnak. Ének, tánc, líraiság, alkotás, kézügyesség: mindenre szüksége van egy bohócnak. „Játszani a labdákkal.” Örömet szerezni az embereknek, és megnevettetni őket. Ez a teljesség, ez a mennyország!
Forrás és fotó: jezsuitakiado.hu