Missziós szerzetesek találkozója Veszprémben

2016. szep. 17. (szombat) 00:00
Veszprém

Mintegy ötven külföldről – elsősorban Ázsiából – érkezett, de Magyarországon élő és szolgáló szerzetes, nővér és pap látogatott Veszprémbe szeptember 17-én, szombaton.

 A Pápai Missziós Művek igazgatója, P. Sebastian Benvin Madassery verbita szerzetes meghívására – a Szentatya iránymutatása alapján- az ország tbb részéből érkezett vendégek immár hatodik alkalommal találkoztak.

Veszprémben Márfi Gyula érsek fogadta őket a Szaléziánumban, ahol a főpásztor „Krisztusnak, a Küldöttnek titkát élni” címmel tartott elmélkedést, Szent János Pál pápa Redemptoris Missio enciklikája alapján, majd a Szent Mihály Bazilikában a missziós atyákkal együtt mutatott be szentmisét.

A délután folyamán Érsek atya vezetésével megtekintették az Érseki Palotát és a Szaléziánumot is.

Sebastian Benvin Madassery verbita szerzetes elmondta, hogy mennyire fontos ez a találkozás különösen a szerzetesnővéreknek – köztük Teréz anya nővéreinek – akik máskor az évben nem mozdulnak ki szolgálati helyükről. Elmondta, hogy Európának is mennyire nagy szüksége van a misszionálásra, mert az emberek nagy része ezen a földrészen eltávolodott az Istenben való hittől. A misszionáriusok segíthetnek a jelenlétükkel evangéliumi frissességet hozni és átadni az örömhírt- fogalmazott az indiai származású 13 éve Magyarországon élő szerzetes.

Forrás+videó: Veszprémi Főegyházmegye

Fotó:Veszprémi Főegyházmegye/Magyar Kurír

Videók

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41