Mi a SZÖSZ?

2019. ápr. 11. (csütörtök) 14:00
Budapest

A hazánkban működő szerzetesrendekről készített beszélgetés-sorozatról való tájékoztatóban elhangzott, hogy a rendek támogatni kívánják az azonos érdeklődésű csoportok létrejöttét és működését. Ezt Németh Katalin Anna FBN biztatásnak érezve konkrét lépésekbe kezdett.

Már korábban foglalkoztatta a lelke mélyén folytonosan visszhangzó Assisi Szent Ferenc-i buzdítás: „Testvérek, kezdjünk már szolgálni a mi Urunknak, Istenünknek…” - s társakat keresett ahhoz, hogy együtt részesüljenek Isten teremtő, alkotó munkájának folyamatában. Olyan szerzeteseket szólított meg, akik a művészetek valamelyik ága iránt elköteleződtek, azokban tevékenyen alkotva részt vállalnak, és érzik a késztetést, hogy Istent dicsérve mindent visszaadhassanak Neki, Akitől minden jót kaptak, és van bennük kedv és hajlandóság egy hosszú távú, gyümölcsöző együttműködésre.

Alakuló találkozásukon Nolai Szent Paulinus alapgondolatát helyezték középpontba: „A mi művészetünk az egy hit, és a mi muzsikánk Krisztus.” Az Ő szolgálatát kívánják folytatni a művészeten keresztül, ezt nevükben is kifejezik: Szolgáló Krisztus Összművészeti Szerzetesműhely (SZÖSZ) Az ötletgazda Anna nővér a képzőművészetet, Egyed Rita OP a zeneművészetet, Kurczina Teréz SJC versei az irodalmat képviseli, s nyitottak vendégek hívására is.

Céljuk az egység, rugalmasság, együttgondolkodás, fejlődés és alkotás öröme mellett, hogy missziós lelkülettel, egyértelmű tanúságtétellel hirdessék Isten országát, megszólíthatóság által hivatásokat ébresszenek, gondozzanak.

Eszközként a képzőművészet, iparművészet, irodalom (próza, költészet), zene, előadóművészetek területeinek művelését, összekapcsolását összhangra törekedve kívánják felhasználni: egy aktuális téma, esemény, megemlékezés, ünnep kidolgozásával, kiállítás, felolvasóest, koncert, performance, stb. formájában.

Első nyilvános bemutatkozásukat a helyszín és időpont megtalálása után az Eukarisztikus Kongresszushoz kapcsolódva ez évben szeretnék megtenni.

Forrás és fotó: SZÖSZ

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41