Február 8-án imanapot tartanak a Párbeszéd Házában az emberkereskedelem áldozataiért. A Ferenc pápa kezdeményezésére évente megtartott imanap társszervezője a szükséget szenvedő nőket felkaroló SOLWODI Hungary. Az egyesületben dolgozó egyik szerzetesnővérrel beszélgettünk a rabszolgatartás modernkori formáiról, és arról, hogy mi mit tehetünk ez ellen.
Mit értünk pontosan emberkereskedelem alatt?
Pénzért embert adni-venni. Amikor az ember árucikké válik. A legelterjedtebb formái a szexuális kizsákmányolás és a kényszermunka különböző formái. A felnőtt nők és férfiak mellett, belegondolni is szörnyű, de a gyerekeket is érinti. Az állati ösztönök szintjére való lesüllyedés, amikor egy másik ember testét így használják. Az emberkereskedelemre úgy is tekinthetünk, mint a rabszolgatartás modernkori változatára. Magyarországon ide tartozik például a csicskáztatás jelensége, amikor valakit úgy dolgoztatnak, hogy bezárva, a külvilágtól elzárva tartják, sokszor olyan körülmények közt, mint az állatokat.
Néhány éve láttam erről egy felkavaró rövidfilmet Till Attila rendezésében, de eszembe jut Hajdu Szabolcs filmje, a Bibliothéque Pascal is, ami egy nyugatra csábított és ott kizsákmányolt prostituált történetéről szól. Az ilyen filmek talán segíthetnek abban, hogy a jelenség közismertebb legyen.
Igen, mindenképpen. Több, a témával foglalkozó film, dokumentumfilm is található az interneten, köztük az Összetört álmok sugárútján, a Lillia története és a Mit ér egy élet. Utóbbi egy amerikai-kanadai filmdráma, ami engem személy szerint mélyen megérintett. Valósághűen ábrázolja az emberkereskedelem egyik szegmensét, a szexrabszolgaságot, amely sajnos szövevényesen behálózza a világot. Döbbenetes, hogy ezt a filmet 2005-ben forgatták, most 2019-et írunk, és nem sok minden változott… Az érdeklődők az egyesületünk honlapján (www.solwodi.hu) is találhatnak néhány filmet, videót.
Magyarországot mennyire érinti az emberkereskedelem?
Hazánk alapvetően forrásország, ami azt jelenti, hogy innen visznek el embereket. Ugyanakkor tranzit- és célország is vagyunk. Az emberek elvitelét nem úgy kell elképzelni, hogy erőszakkal elhurcolnak valakit, hanem felajánlanak egy vonzónak tűnő nyugati munkalehetőséget, a nők esetében például bébiszitterkedést vagy hostess-munkát, a férfiaknál jellemzően kerti, mezőgazdasági munkát. Aztán kint fokozatosan megfosztják az illetőt kapcsolataitól, a szabad mozgástól, elveszik a papírjait, és rájön, hogy csapdába esett, de ekkor már késő. Pontos adatok nincsenek arról, hogy ez hány embert érint, de elsősorban olyanok esnek áldozatul nagy számban, akik mélyszegénységben élnek, kilátástalannak érzik az itthoni életüket, így jó lehetőségnek tűnik számukra a külföldi munkavégzés. Egy sokkoló adatot mégis tudnék idézni: a magyarok az Europol által 2009 és 2013 között az emberkereskedelemre vonatkozóan lefolytatott nyomozások során azonosított összes áldozat 18 százalékát tették ki, ami azt jelenti, hogy csaknem minden ötödik áldozat magyar volt ebben az időszakban.
Mik a jellemző célországok?
Főként Nyugat-Európa.
Ki tudná kicsit bővebben fejteni azt a folyamatot, ahogyan külföldön fokozatosan rabszolgasorba kerül valaki?
Ennek tipikus lefolyását nálam sokkal jobban ismeri Németh Ágnes rendőr ezredes, akit a február 8-i imanapra is meghívtunk előadni. Ő tökéletes folyamatleírásokat tud adni, gyakorlatiasan, érthetően, „ütősen” beszél a témáról. Kapcsolatban vagyunk vele, nagyon hasznos tanácsokat ad és segít nekünk.
Az emberkereskedelmet komoly nemzetközi bűnszervezetek tartják kézben. Mit tud tenni az egyház, mit tud tenni a SOLWODI Hungary Egyesület, és mit tehetünk mi mindannyian?
A mi célunk a SOLWODI-nál mindenekelőtt az érzékenyítés és a tájékoztatás, első körben az egyházon belül. Nagyon sok esetben az egyházi személyek – papok, szerzetesek, lelki gondozók, hitoktatók – azok, akiket az emberek megkeresnek ilyen élethelyzetekben, ezért rendkívül fontos, hogy tájékozottak legyenek az emberkereskedelem veszélyeivel kapcsolatban. Gyakran halljuk: „Ez is elment külföldre, milyen jó neki…”. Biztos, hogy olyan jó? Akár a saját családi körünkben is láthatjuk, hogy fiatalok mennek ki dolgozni. Természetes, hogy világot akarnak látni, és ez önmagában jó is lehet. De fel kell tenni a kérdéseket: Van szerződésed? Tudod, hogy hova mész, kihez mész, kik fogadnak? Ha bármi gondod van, hova fordulhatsz? Adott esetben hogy tudsz hazajönni? Ezek mind olyan dolgok, amikre figyelni kell. Ha az egyháziak képben vannak mindezzel kapcsolatban, akkor egy hatékony jelzőrendszerré, hálózattá válhatnak, amely képes időben felismerni a veszélyt. Munkánkkal nemcsak az emberkereskedelem jelenségére szeretnénk felhívni a figyelmet, hanem arra az alapvető igazságra is, hogy az ember nem egy árucikk, amit adni-venni lehet, hanem egy Istentől megteremtett, értéket képviselő személy. Keresztényként nagyon fontos számunkra az imaháttér – a pénzadományok és az önkéntesség mellett ez a harmadik mód, ahogyan támogatni lehet a munkánkat. Nyilvánvaló, hogy szerzetesekként mi nem fogunk tudni maffiákkal harcolni, nem is ez a cél, hiszen az ördöggel sem tudok egyedül megküzdeni, mert erősebb, mint én vagyok. Ezért az imahálózat nekünk tényleg egy kegyelmi háttér és forrás – és ebben bárki be tud segíteni.
Forrás és fotó: Borda Máté/parbeszedhaza.hu