Fiatalok találkoztak szerzetesközösségekkel Nyíregyházán

2017. feb. 4. (szombat) 13:30
Nyíregyháza
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Ifjúsági Irodája Fiatalok és szerzetesek Találkozóját rendezte meg 2017. február 4-én a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Plébánián. A találkozón az egyházmegye területén szolgáló Vianney Testvérek a Tisztuló Lelkekért krisztushívők egyházmegyei jogú hivatalos társulása, a Kamilliánus Nővérek és a Segítő Nővérek tagjai, valamint a budapesti székhelyű Shalom katolikus közösség vett részt.

Az összejövetel vidám, kötetlen formájú kávéházi hangulatban telt, ahol közel hatvan fiatal ismerkedett a szerzetesek életével. A találkozó célját Nagy Zsolt atya ifjúsági referens úgy fogalmazta meg, hogy egy személyes, közvetlen ismerkedést terveztek, amely lehetőséget ad arra, hogy a fiatalok előtt életszerűvé váljon a papi, szerzetesi hivatás megismerésével az Isten melletti elköteleződés és az egyházban való szerepvállalás. A kávéházi beszélgetés során a diákok olyan papok, szerzetesek életét is megismerhették, amely azt is mutatja, hogy az Isten a legkülönbözőbb módon hív meg a hivatásra.

A nap során Hollósy Tibor történész, középiskolai tanár egy átfogó képet adott az európai szerzetesrendekről. Az előadás után Nagy Zsolt atya megjegyezte, minden kornak megvan a maga krízise, amire mintegy válaszként születtek a szerzetes közösségek.  Létrejöttek többek között a szegényeket, a betegeket, a kallódó fiatalokat felkaroló rendek, az oktatásban tevékenykedők, a hitvédők, de hídépítő rendről is hallottunk. Napjaink sem mentesek a krízisektől, amire megoldásként közösségek szerveződnek. Ma, a fiatalok nehézségeivel találkozunk, életvezetésükben, hivatástisztázásukban általános a bizonytalanság, a tanácstalanság, annál is inkább jelent ez krízist, mivel ők fogják alakítani a jövő társadalmát, egyházát. Ebben segít a fiatalok evangelizálására alakult ShalomKatolikus közösség is, akik a találkozó meghívott vendégeként bemutatkoztak.

A vidám és elkötelezett, karizmatikus lelkiségű közösség több mint 30 évvel ezelőtt alakult Brazíliában.  Négy tagja évekkel ezelőtt misszionáriusként érkezett Magyarországra, megtanulták a magyar nyelvet és azóta Budapesten tevékenykednek. Mára már magyar fiatalok is csatlakoztak hozzájuk. Lelkiségük középpontjában a Béke, „Shalom” áll, ezzel azt a békét hirdetve, amit a feltámadt Jézus adott a tanítványoknak, amikor a jól ismert „Békesség nektek!” (héberül: shalom) szavakkal köszöntötte őket. A közösség előadásokat, lelkigyakorlatokat, bulikat, kirándulásokat, koncerteket, színdarabokat, táborokat és mindenféle olyan kreatív, fiatalos, lendületes programot szervez, amik vonzóak lehetnek a magyar fiatalok számára. A céljuk, hogy sokszínű és új módokon, az öröm nyelvén szólítsák meg azokat – vallásos és nem vallásos háttérből jövőket egyaránt –, akik még nem ismerik Krisztus szeretetét. Tevékenységük fő célja tehát az evangelizáció és az új evangelizáció a fiatalok körében.

A találkozón a közösség egy tagja, Bisztrai Fanni tett tanúságot arról, hogyan hívta meg őt Isten. „Vallástalan családban nőttem fel, szüleimmel sokat veszekedtünk. Ekkor lépett az életembe egy fiú. A mai világ túlfűtött a szexualitásban, szenvedélyekben (alkohol), és bár nagyon nehéz erről beszélni, de mi is azon az úton jártunk. Kapcsolatfüggő lettem, mert szeretethiányban szenvedtem, sem a szüleimtől és mástól sem kaptam szeretetet. Csak a külsőségek számítottak az életemben. Egyik alkalommal egy szentségimádáson vettem részt a Katolikus Shalom közösségben és még aznap megváltozott az életem. Ezt mások is látták rajtam és az imaesten értem imádkoztak. Megdöbbentő volt számomra, hogy elfogadtak olyannak, amilyen voltam. Ez nagyon boldoggá tett, és elkezdtem járni a közösségbe, beszélgettünk az imádságról, arról, hogy milyen Jézussal élni és azóta is ezen az úton haladok. Ezután a barátommal elmentünk egy előadásra, amely a test teológiájáról szólt és ott hírtelen átalakult bennünk minden, megszületett a szívünkben annak vágya, hogy szakítsunk előző életünkkel és tisztaságban éljünk. Megerősödött a kapcsolatunk. A megtérésem előtt kapcsolatfüggő voltam, és ezen az úton járva Isten megmutatta nekem, hogy nem kell senkitől függnöm a világban, hanem csak Tőle. Megadta nekem ezt a szabadságot még a kapcsolatomban is.  Ez egy olyan csodálatos út volt Jézussal, ami még mindig tart és várom, hogy továbbmenjen. Kaptam egy érintést, egy akaratot. Nagyon szeretném megerősíteni annak tényét, hogy a közösség talált ránk és tart meg a világban olyan erővel, amire egyedül képtelenek lennénk. A szexualitás nagyon erős szenvedély és nehéz róla lemondani. Különösen nekünk, akik nem a másik lelkét szerettük, hanem önmagunkat és nem adtunk, hanem csak vártuk az ajándékot a másiktól. Most hetente találkozunk a közösséggel és ez megtart bennünket Jézus szeretetében. Az Isten valaki által természetes dolgokon keresztül hív bennünket és nem kell a csodákra várnunk. A fiataloknak kevés alkalmuk van arra, hogy találkozzanak Istennel, a közösség erejével.”   

A tanúságtétel után tánccal evangelizált a közösség, vidám hangulatot teremtve, majd mindenki elcsöndesedett a Szentségimádás során.

A résztvevő diákok közül Suller Zsófia és Gincsai Réka a nyíregyházi Szent Imre Gimnázium diákjai kérdésünkre elmondták, különleges, örömteli pillanatokat éltek át a találkozón, megerősítette a hitüket, és továbblendítette őket a krisztusi úton. Hangsúlyozták, hogy jó egy ilyen közösséghez tartozni, mert ez megtartja a fiatalokat, míg egy másfajta közösség visszahúzó erő is lehet. Mint mondták, mindig befolyásolja az embert a közösség döntése és általában a kényelmi szempont dominál. 

„Fontosnak tartom, hogy mindamellett, hogy rendszeresen járok hittanra az ilyen alkalmak megerősítsenek bennünket. Szerencsére olyan családban születtem, ahol nem volt kérdés a hit, a hittanóra, a vasárnapi szentmise. De itt megtapasztalhattam, mint ahogy a tanúságtételben is elhangzott, az sem lehetetlen, ha valaki felnőtt korban tér meg. Kicsit elszégyelltem magam, hiszen nekem mindig minden egyértelműen adott volt, mégis sok-sok bizonytalanság vett körül, kérdéseim voltak. Fanni megmutatta, ha rábízzuk magunkat az Istenre, végtelenül egyszerű minden. Egy pillanat alatt megváltozott az élete és lelkesen, szinte nevetve mondta, hogy ő milyen boldog és mennyi erőt ad neki az Úr. Számomra ez tanulságos volt, többe kaptam, mint amit vártam ettől a találkozótól, mélyen megérintett.”(Suller Zsófia)

„Nagyon megható volt a Szentségimádás, el sem tudom mondani mennyire közel kerülünk ilyenkor Istenhez és azokhoz, akikkel fél órával azelőtt még nem is ismertük egymást. Isten szeretetében testvérek vagyunk. Láttam, hogy nagy hatással volt mindenkire a közös találkozás az Úrral. A barátaimat, iskolatársaimat is arra fogom ösztönözni, hogy ki kell tartani a jó mellett, és hogy annyira nem szörnyű az élet, mint ahogyan azt néha gondoljuk. Néha nehéz, csapongunk, nem tudjuk melyik a mi utunk, de ezek a találkozások megmutatják, hogy semmitől nem kell félnünk, mert ha Isten velünk, akkor ki ellenünk. A tanúságtétel is megerősített. Nem egy olyan fiatal mondott hasznos tanácsokat, akinek mindig minden sikerült és szépen alakult az élete, hanem olyan, aki korban is közel áll hozzánk és megélte azt az oldalt, ami nem Isten mellett van.”  (Gincsai Réka)

Forrás és fotó: Kovács Ágnes/sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41