Fiatalok találkoztak szerzetesekkel

2016. feb. 13. (szombat) 00:00
Nyíregyháza

"Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért" (Jn 15,13).

Amint az idézett evangéliumi rész állítja, a szeretet megnyilvánulási formái közül a legnagyobb az, ha  önzetlenül, saját egoizmusunkból kivetkőzve egész életünkkel mások javát szolgáljuk. Manapság ez a fajta mentalitás kezd kiveszni a társadalomból, a családokból és a különféle hivatásokból. Helyette az önmegvalósítás, a saját magam javának keresése uralkadik sokszor még rajtunk keresztényeken is. Azonban még vannak olyan életformák, melybe a krisztusi üzenet gondolata egészen belegyökerezve, azt mélyen átitatva tükrözi a helyes szeretet fogalmát. Ezek küzöl kiemelkedik a szerzetesi hivatás. Isten ugyanis egyes embereket meghív, hogy őt szolgálva, segítsék az embereket a nehéz körülményekben, betegségekben és egyéb bajokban.

2016. február 13-án Nyíregyházán megrendezett hagyományos, „Fiatalok és szerzetesek talákozóján” több mint 65 fiatalvett részt, akik megismerkedtek a Sárospatakról érkezett lengyel származású Szent Erzsébet nővérekkel.

A találkozón Tóth László plébános, ifjúsági referens megnyitóját követően a nővérek bemutatkoztak, ismertették életformájukat, rendjük történetét.

A Szent Erzsébet Nővérek Kongregációját négy fiatal nő alapította 1842-ben. A rend karizmája kezdetektől fogva az irgalmas szeretet lelkületét állította középpontba, amelynek alapján a betegeket, elhagyatottakat és a szegényeket otthonaikban szolgálták. Mindig oda mentek, ahol a legnagyobb volt a szükség, a nélkülözés. Életüket szentelték a rászorultak ápolásának a kórházakban, idősek otthonában és a testi fogyatékosok számára létrehozott intézetekben. Részt vesznek testi és szellemi fogyatékosok, valamint a pszichésen sérült gyermekek számára létrehozott otthonokban folyó munkában, továbbá a vallásos nevelésében, különösen a gyermekek és a fiatalok nevelésében. Szegénykonyhákat tartanak fenn. Foglalkoznak többek között rákos betegekkel, csonka családok gyermekeivel, hajléktalanokkal, menekültekkel, AIDS betegségben szenvedőkkel, kábítószerfüggőkkel és elítéltekkel.A nővérek közössége ma 19 országban található meg. Magyarországon a kommunizmust követően 2011-ben tértek vissza. Jelenleg  1500 nővér tartozik a közösséghez világszerte.

Előadásuk alatt a hallgatóságot több ízben is közös és mozgalmas énekekkel aktívan bevonták üzenetük átadásába.

Lengyel származásuk lévén az idén Krakkóban megrendezésre kerülő Ifjúsági Világtalálkozóról adtak ízelítőt a fiataloknak.

Az összejövetelt közös szentségimádás követte, melyet a hivatásokért ajánlottak fel a nővérek.

A találkozót jókedéjű agapé zárta, ahol személyes beszélgetésre is volt lehetőség.

Úgy gondolom, a fiatalok a találkozón megtapasztalhatták a nővérek példáján és élethivatásán keresztül a krisztusi szeretet apró morzsáját, és megismerkedhettek annak lehetőségével, hogy az Isten szolgálatát embertársaink megsegítésével XXI. században is meg lehet élni elkötelezett, odaadó módon, vidám, szeretetteljes szívvel.

Gerhes József (ifjúsági irodavezető)

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41