Az MRK plenáris ülése

2016. ápr. 13. (szerda) 00:00
Budapest

A Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK) megtartotta tavaszi plenáris ülését.

2016. április 13-án valamennyi női rend elöljárója összegyűlt a Sapientia Főiskolán, hogy részt vegyen a plenáris ülésen, amely minden évben kétszer kerül megrendezésre. Az összejövetel segíti és előmozdítja a női rendek együttműködését. Az ülés vázát lelki és gyakorlati, aktuális dolgok megbeszélése adja, de mindig van kiemelt téma is.

Most ez a téma az irgalmasság volt, melyről Laczkó Zsuzsa SJC beszélt, aki egyben beszámolt az Isteni Irgalmasság Európai Kongresszusáról is.

A kiscsoportos megbeszélések után az előttünk álló események kerültek a középpontba: pl. az iskolafenntartó rendek találkozója, a szociális intézményeket fenntartó rendek találkozója, szerzetesi zarándoklat az irgalmasság évében és a megjelenő kiadványok.

Ez alkalommal köszöntük meg 16 és fél éves munkáját Tiszainé Dióssi Erzsébetnek, aki az MSZKI gazdasági ügyintézője volt, és most nyugdíjba vonul. 

A fotókat Lobmayer Ágnes M. Judit készítette.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41