Assziszi Szent Ferenc Segítő Nővérei Veszprémben

Náluk tett látogatásunk alkalmával az Assziszi Szent Ferenc Segítő Nővérei Közössége (maguk így, magyarosan, sz betűs formában használják az olasz város nevét – a szerk.) tagjai beszéltek arról, hogyan fogadták őket, és milyen új kihívásokkal kerültek szembe.

„Ahogyan Ferenc pápa mondta, a szerzetesnek nem a világhoz kell alkalmazkodnia, hanem megmaradnia abban, hogy Jézusról tegyen tanúságot." Mi ezt éltük meg az elmúlt öt évben, hiszen új helyszínen és új formában tudjuk elvinni az örömhírét másoknak. A szolgálati területünk jelentősen átalakult, mert míg Balatonkenesén elsősorban hitoktatással, lelki vezetéssel foglalkoztunk egy helyi egyházközséget megtámogatva, addig a fókusz itt, Veszprémben, máshová került. Az első nagy lépés az volt, hogy bekerültünk a főegyházmegye katolikus iskoláiba és intézményeibe. Kidolgoztunk egy keresztény életvezetési kurzust, amivel már a negyedik évet kezdjük. A diákoknak – csoportos beszélgetések által – igyekszünk egy biztonságos, megtartó közeget teremteni, hogy jobban rátekinthessenek magukra, az erőforrásaikra és a lehetőségeikre” – kezd bele a mesélésbe Teréz nővér.

Az új megközelítés

A kurzus alapvonulata a főparancs három iránya: szeresd Uradat, Istenedet, szeresd felebarátodat, és szeresd önmagadat.

A nővérek abban igyekeznek segíteni a az általuk vezetett foglalkozások résztvevőinek, hogy miként találhatják meg e három irány egyensúlyát, és hogyan tudatosíthatják azt az életükben. Egy hároméves tematikát dolgoztak ki erre. „Az első évben azt jártuk körül, hogy ki vagyok én testben, lélekben, érzelmekben. Mi motivál engem, milyen értékek szerint élek? A második évben arra kerestük a választ közösen, hogy honnan hová tartok, mik a céljaim, hogyan használom ki az időmet, és mi van, ha valami elsőre nem sikerül. A harmadik évben a kapcsolatokra néztünk rá. Megvizsgáltuk, milyen az önmagamhoz fűződő viszonyom, milyenek a barátságaim, a párkapcsolatom, illetve az Istennel való kapcsolatom” – fejti ki Teréz nővér.

A katolikus iskolák tanmenetébe beépítve, az osztályfőnöki vagy a hittanórák keretében tartják meg a foglalkozásokat, iskolai időben, így mindenki számára nyitott ez a lehetőség. Nem feltétlenül a hithez kötött a kurzus, az a korosztály, az a csoport vehet részt rajta, amelyik éppen befér az adott évben a tanrendbe, de nagy a versengés a bekerülésért. Előfordul, hogy más vallású fiatal is bekapcsolódik az órákba, mert itt ugyan kicsit másképpen beszélgetnek, de a hallottakat mindenki be tudja építeni az életébe. A legfőbb célcsoportot a nyolcadikosok és a középiskolások jelentik, hiszen ebben az életkorban az identitáskeresés a fő téma.

„Persze gyakran alakul úgy, hogy bejönnek a gyerekek az órára, és hoznak magukkal egy másik témát, ilyenkor arról beszélgetünk. Külön foglalkozunk a fiúkkal és külön a lányokkal, hiszen a témák megközelítésében, az őszinte beszélgetésekben egészen máshogyan működik a férfi- és a női én” – teszi hozzá Erzsébet nővér. A tapasztalatok szerint ezen alkalmak során egymásnak is nagyon sokat tudnak adni a fiatalok, szinte már önsegítő csoportként működnek. Hozzák a saját gondolataikat: hogyan működik az életem? Én hogy vagyok Istennel? Hogy vagyok a másik emberrel? Hogyan küzdök meg a saját nehézségeimmel? Sokszor egymásnak is megköszönik a segítséget a kurzus végén. „Legfeljebb tíz-tizenkét fővel dolgozunk egy csoportban, mert a csoportdinamika ekkor működik a legjobban. Így tud mindenki aktív részese lenni a foglalkozásnak, közösen beszélgetni, nem csak hallgatóságként jelen lenni. Ha ennél magasabb lenne a létszám, akkor párhuzamosan viszünk két csoportot. Ez nagyon fontos szempont, hiszen sokszor maga a csoportdinamika segít, hogy válasz szülessen a fiatalok kérdéseire, az, ahogyan elkezdenek beszélgetni egymással. Mi igazából csak moderálunk. Viszünk magunkkal képeket, történeteket, témákat, játékot, ami segíti a továbbgondolást, ha nagyon elakadnak” – fejti ki Erzsébet nővér.

Meglepetést okoztak azzal, hogy nem klasszikus hittant tanítanak, de örömükre nagyon nyitottak voltak erre a kamaszok, ahogyan a tanárok és az igazgatók is. „Segítségünkre voltak abban is, hogy olyan óratereket kaptunk, amelyekben hozzánk is alkalmazkodtak, mert érezték ennek a lehetőségnek a fontosságát. Óriási bizalmat tapasztaltunk meg, és ez igazán fontos az őszinte megnyilvánulásokban, a reflektálásokban. A hosszú távú cél az, hogy a saját közegében mindenki élettel telivé tudjon válni, önjáró legyen, és vigyen magával a foglalkozásokról valami olyat, amit használni tud az életében” – mondja Teréz nővér.

A veszprémi érsek kérésére a diákok mellett egyre nagyobb figyelmet kapnak az intézmények tanárai is, akiknek általában félévente kétszer tartanak lelki alkalmakat. Veszprémtől Keszthelyig végiglátogatják a tanárokat. A csoportmunkát ilyenkor csoportos beszélgetés követi. A pedagógusok számára is új ez a forma, hiszen korábban a továbbképzéseken általában egy-egy frontális előadást hallgattak meg. „Nagyon érdekes helyzetek alakultak ki. Bár nyitottan álltak hozzánk, ismeretlen volt számukra az általunk hozott módszer. Mindig van egy alaptéma. Idén ez Bódi Mária Magdolna boldoggá avatása és a szentév volt. Arról beszélgettünk, hogyan jelent meg a remény Bódi Mária Magdolna életében, és a saját életünket hogyan inspirálja ez. Az egyik tanár kolléga így fogalmazott: »A remény az olyan, mint a gyerekem vagy az osztályom: a szemem fénye.« Azóta én is a magaménak érzem ezt a gondolatot: a létem az, hogy tanár vagyok, és vannak rám bízottak, akik a szemem fényei. Csak így működhetünk jól” – mondja Erzsébet nővér.

A diákok és a tanárok mellett a szülők is fókuszba kerültek. A nővérek kapacitásai azonban végesek, így most a gimnazistákkal tanórai rendszerben foglalkoznak, a többi iskolában pedig egy-egy napos lelki alkalmat vagy adventi, nagyböjti lelkinapot tartanak.

Gyógyulás beszélgetés által

Amikor valamit nem tudunk megfogalmazni, az feszültségként bennünk marad. A kimondott szó ezt láthatóvá és kezelhetővé teszi. Egy jó beszélgetés segít rendezni a gondolatainkat, új nézőpontokat adva. „Ha figyelemmel meghallgatnak minket, lehetőséget kapunk a gyógyulásra. A másik ember figyelme, együttérzése önmagában is erőt ad és gyógyít. Nekem a gyöngykagyló képe jut eszembe erről. A kagyló kívülről nem mindig szép, sőt maszatos, koszos is lehet, de ha lassan feltárul, megmutatja értékes önmagát, sőt maga is rácsodálkozhat benső szépségére. Fel lehet törni erőszakosan is, de az sok sebet okoz. Ha olyan környezetet tudok biztosítani neki, hogy magától nyíljon ki, szép lassan, akkor megmutatja legnagyobb kincsét, a benne rejlő igazgyöngyöt. A Biblia számos helyen beszél arról, hogy a szavaknak erejük van. Lelki és erkölcsi hatást hordoznak.

»Egynémely fecsegő úgy hat, mint a kardszúrás, de a bölcsek nyelve gyógyulást hoz« (Péld 12,18). Hogyan tudnék én bölcs lenni, hogy a szavaim a beszélgetés során gyógyulást közvetítsenek? Mire figyeljek, hogy a szavaim ne legyenek kardszúrások a másik számára? A személyközpontú segítő beszélgetés erről szól. Lényege a kapcsolatban és a kommunikációban rejlik. Nem az történik, hogy megmondom a másiknak, mire van szüksége, hanem ehelyett támogatom, segítem, hogy ő maga jusson el a felismerésre és a döntésre. Ez a fajta kísérés nehéz, mert mindannyian arra vagyunk berendezkedve, hogy gyors válaszokat akarunk kapni és adni. Ilyenkor nem is igen kell kapcsolódnom a másikhoz, és ha tanácsot adok, büszke lehetek magamra, hogy milyen ügyesen átlátom a másik életének bonyolultságát, itt a recept, menj békével. De Jézus sem ezt tette, gondoljunk csak az emmauszi tanítványokkal való beszélgetésére” – folytatja Teréz nővér.

Az újabb terület

A Veszprémi Érseki Főiskolán is lehetőséget kaptak arra, hogy akik nyitottak rá, felnőttképzési formában megtanulják a személyközpontú segítő beszélgetés alapjait, és gyakorlatot szerezzenek benne. „Sebestyén József rektor úr támogatásával alapozó és haladó kurzusokat, valamint a katekéták számára az ő igényeikre szabott képzést, speciális személyközpontú segítő beszélgetés kurzust is indítottunk, mert ők sajátos tanítási és pasztorális helyzetben vannak. Ezek a képzések országosan elérhetők, nyitottak. Szívesen látunk érdeklődőket más egyházmegyékből, az ország más részeiből is bárki jelentkezhet a kurzusokra, melyeket általában negyvenöt fővel tartunk” – mondja Teréz nővér. Az is kiderül, hogy akinek szüksége van rá, a főiskolán szállást, étkezést is kérhet.

Teréz és Erzsébet nővér a segítő beszélgetés elméleti és gyakorlati részét, Kaszap Viktória nővér pedig az önismereti részt viszi a képzés során. Emellett a Szociális Tanulmányok Tanszéken is dolgoznak: Teréz nővér inkább a személyközpontú segítő beszélgetés, Erzsébet nővér pedig a szakmai személyiségfejlesztés meseterápiás módszerrel területen. A legutóbbi képzésük, a Veszprémi Érsekség felkérésére, az óvodai hitoktatás módszertanáról és gyakorlatáról szólt, mivel az óvodai hitoktatás a hitre nevelés alapja. Erzsébet nővér közel huszonöt éves óvodai tanítási tapasztalatát osztotta meg a résztvevőkkel, pedagógiai és valláslélektani ismeretekkel megerősítve.

Gyógyulás meseterápiával

A meseterápia olyan integratív, egyesítő módszer, amely a meséket, történeteket, a szimbólumokat és a narratívát felhasználva segíti az embert érzelmi és pszichológiai problémáinak feldolgozásában. A módszer alapját a történetmesélés gyógyító ereje és a szimbolikus nyelv megértése képezi. Az egyén ezeken keresztül kapcsolatba léphet a saját belső világával. „A mesék az ember és a világ kapcsolatát tükrözik. Ennek a szemléletnek és értékrendnek megfelelően a mesei világban minden mindennel összefügg: az ember, a természet, a sors és a transzcendens erők mind egységet alkotnak, formálják minden ember értékrendjét és világképét, éppen ezért minden korosztály számára a fejlődés útját mutatják. Az ember a mesékben a világ rendjének része, nem pedig ura” – mondja Erzsébet nővér.

„A mese nem csupán szórakoztató történet, hanem egy olyan ősi tudásrendszer, egységes és egyetemes világkép, amely az emberi létezés alapvető kérdéseire ad választ, és segít eligazodni az élet kihívásaiban. Mindent, amit Isten teremtett belénk, a mesék által felszínre tudunk hozni: az érzéseinket, a gondolatainkat, a kérdéseinket, hogy mi az élet értelme, célja. Jézus a közérthetőség kedvéért gyakran példabeszédekben tanított, olyan helyzeteken keresztül, melyeket jól ismertek az emberek. Kapcsolatokról és érzésekről mesélt a tanítványoknak, miközben a történetek által utat mutatott nekik. A mese is így működik, mindenkinek van róla tapasztalata, saját élménye, éppen ezért képes benső folyamatokat elindítani. A Kung Fu Panda című egyik kedvenc mesémben Oogway mester így tanít: »A tegnap már történelem, a holnap még rejtelem, de a ma adomány. Becsüld a jelent, mert jót jelent.« Mély gondolatok ezek, melyek a szerzetesi hétköznapjainkban is érvényesek. Erre a szemléletre biztat kedves zsoltárom, a 118. zsoltár is: »Ez az a nap, amit az Úr rendelt.« Nem a tegnap, és nem a holnap, hanem a mai nap. Ilyen nem lesz még egyszer. Jól éljük meg a pillanatot, mert az a jó Isten ajándéka – fejti ki Erzsébet nővér, majd így folytatja: – Teki, a görög teknős, új társ a közösségünkben, és én rácsodálkozom, milyen egyszerűen él, mennyire a jelenben van. Elfogadja a mindenkori valóságot, amely lehet, hogy nem az elképzelései szerint alakul, hiszen mi adunk neki enni, nem válogathat. Ahogy elnézem lassú, megfontolt mozgását, arra figyelmeztet, hogyan lehet jelen lenni Isten jelenlétében, belesimulni Isten valóságába.”

Hivatás és munka

Kérdésemre, hogyan tudják összeegyeztetni hivatásukat a rengeteg feladattal, amit ellátnak, Teréz nővér így válaszol: „A fő hivatásunk a szerzetesi lét, és minden tevékenység, szolgálat ezután következik. Erre figyelmeztet minket érsek atya is, amikor találkozunk. Nekünk is szükségünk van feltöltődésre. Hiszen csak azt tudom továbbadni magamból, ami túlcsordul belőlem. Ezért nincs olyan nap, hogy ne olvasnánk lelki olvasmányt, hogy ne imádkoznánk a kápolnánkban. Igyekszünk kicsit elcsendesedni, visszatekinteni mindarra, ami történt. Megvizsgáljuk, hol vagyunk, hol tartunk, és hol van Isten ebben az egész helyzetben. De a szünetekben szívesen alkotunk is, most éppen ikonfestést tanulunk, gyakorlunk. Szeretünk sétálni a Balaton partján, vagy csak hintázni, és átadni magunkat a pillanatnak. A szolgálatunk során pedig az motivál minket, hogy érezzük, az emberek szeretnének lépni Isten és a másik ember felé, csak nincs hozzá eszközük, vagy valami gátolja őket. Mi azt próbáljuk tanulni, hogy miként tudjuk támogatni őket. Azt szeretnénk, hogy magas szakmai szinten éljük meg a hivatásunkat: segítő nővérnek lenni. Ezért képezzük magunkat folyamatosan lelki szempontból, illetve elméleti, gyakorlati tudásban is, hogy új eszközökkel legyünk a Jóisten és az emberek szolgálatára. S ne csak a ruhánk legyen jel, hanem mi magunk is.”

Forrás és fotó: magyarkurir.hu