A Párbeszéd Háza kápolnaként is használatos díszterme, az oltáron egy különösen szép feszület: P. Bíró Ferenc SJ ezüstmisés keresztje. Ritka, hogy előkerül a vitrinből, de hát az alkalom is különleges: az összegyűltek a Jézus Szíve Népleányai Társasága – mai nevükön: Jézus Szíve Társasága – alapítójának 150. születésnapjára sereglettek össze. Nem véletlenül azon a helyen, ahol a szerzetesi közösség annak idején létrejött, és ahol a testvérek sok elődje csatlakozott a Társasághoz.
Miután a jezsuiták a héten a pesti Jézus Szíve-templomban megemlékeztek a rend nevezetes tagjáról, most a P. Bíró alapította közösség tagjai és barátaik gyűltek össze ünnepelni. A szentmisét Koronkai Zoltán jezsuita socius (a tartományfőnök segítője) mutatta be, a koncelebrálásban pedig Horváth Árpád SJ, a Bíró Ferenc alapította A Szív mai főszerkesztője, valamint Molnár Miklós – a Társaság egykori vikáriája, vagyis elöljárója, Lafranco Margit rokona – működött közre.
A jezsuitákat és a női szerzetesrend tagjait sajátos kapcsolat fűzi egymáshoz. Külön közösségként, részben együtt dolgozva, részben más területeken tevékenykednek, P. Bíró személye mégis összekapcsolja őket. Igaz, miként Koronkai Zoltán hangsúlyozta, a rend létrehozója némileg más szerepet tölt be az életükben. Mint alapító, a Jézus Szíve Társasága számára természetesen elsőszámú tekintélyként jelenik meg, a jezsuitáknál viszont ezt a szerepet értelemszerűen Szent Ignác tölti be. Sőt, fejtegette a socius, a XX. században sok kiemelkedő magyar jezsuita élt, akinek emléke elevenen él a rendben; „P. Bíró jelentősége azonban közülük is kiemelkedik, így mindenképpen a század első öt meghatározó jezsuitája között tudhatjuk”.
A szentmise főcelebránsa ezután az „ünnepelt” érdemeit vette számba, felidézve – a kortársak beszámolója szerint – egyéniségének természetfölötti varázsát, Bíró Ferenc mély istenkapcsolatát és Jézushoz kötődő barátságát, mely minden tevékenységének forrásául szolgált. Mint mondta, a Jézus Szíve-tisztelet számára nem csupán jámborsági gyakorlat volt, hanem kozmikus dimenziót öltött, melyet a Szent Ignác-i lelkigyakorlatok tápláltak. Ebből fakadt, hogy P. Bíró szerint az „anyagvilágnak” – ahogy előszeretettel szokta nevezni – nincs olyan területe, amelyet a keresztényeknek ne volna feladatuk megszentelni, legyen szó a kultúráról, a pénzügyekről, a kereskedelemről vagy éppen a mezőgazdaságról.
Az országjárása során szerzett tapasztalataiból eredt mély szociális elkötelezettsége is, melynek jegyében az akkor fennálló társadalmi rend mellett még egyházát is bírálta, mondván, a keresztények sokszor csak beszélnek a szeretetről, de a mindennapi életben nem veszik észre és nem orvosolják a nyomort. P. Bíró ezzel több tekintetben megelőzte korát – nem csoda, hogy sajátjai sem mindig értették meg, sőt olykor kritikával illették törekvéseit. Koronkai Zoltán szentbeszédéből kiderült: tevékenysége ebből a szempontból hasonlít Ferenc pápáéhoz, hiszen a jelenlegi egyházfő szintén arra szólít, hogy a keresztények merjenek kilépni a komfortzónájukból, és ne csak a templom falai között, hanem ott keressék az anyagi vagy lelki ínséget szenvedőket, ahol éppen vannak.
A szentmise után Suller Melinda elöljáró és Halmi Krisztina, a rend egyetemi szakkollégiumának igazgatója jubiláns társaikat köszöntötték – köztük olyan testvéreket, akik nem kevesebb, mint 50 éve tették le örökesküjüket, vagy 75 esztendeje csatlakoztak a Társasághoz. Ezután képekkel tűzdelt előadásában az elöljáró a közösség idei programjáról számolt be, benne egy zarándokútról Bíró Ferenc életének fontosabb helyszíneire, Munkácsra és Szatmárnémetibe. A rend szomszédos központjában pedig a vendégek kiállítást tekinthettek meg az alapítóról, majd agapéval emlékeztek meg P. Bíró életéről és máig ható gyümölcsöket termő munkásságáról.
Forrás és fotó: jezsuita.hu
