Image

A katolikus egyházban több száz női szerzetesrend működik világszerte, ám mindössze egyetlen olyan – egyelőre egyházi elismerésre váró – közösség létezik, amely kizárólag az egyházon belüli visszaélések áldozatainak lelki kísérésére jött létre. Az amerikai Szépség, Igazság és Jóság Kis Útjának Nővérei néhány éve bontottak zászlót.

Image

Tóth Evelin Zita nővér augusztus 8-án, a rendalapító Szent Domonkos napján tette le örökfogadalmát a budakeszi Havas Boldogasszony-plébániatemplomban. A szentmisét Csóka János OSPPE mutatta be, vele koncelebrált hét paptestvér, köztük Harkai Gábor budakeszi plébános.

Image

Augusztus 6-án, Urunk színeváltozásának ünnepén a pannonhalmi szerzetesközösség, diákok, tisztelők és hívek körében ünnepelte vasmiséjét – pappá szentelésének 65. évfordulóját – Csóka Gáspár bencés szerzetes, egyháztörténész, tanár, levéltáros, a győri Szent Mór Bencés Perjelség tagja.

Image

Habár Amerika nincs a szomszédban, mégis érdemes tekintetünket a nagy kontinensre fordítani egy pillanatra. Augusztus 8-án, Szent Domonkos ünnepén a nyugat-nashville-i Domonkos Campus családokat, öregdiákokat és közösségi tagokat vár egész Közép-Tennessee területéről a Domonkos Fesztiválra. Az ünnepségen élőzene, ételek, közösségi program és szórakozás várja a látogatókat minden korosztály számára.

Image

Különleges és örömteli eseménynek adott otthont Tiszaújfalu: a Szent Benedek Leányai Társaság alapítási ünnepén, 2026. augusztus 1-jén beöltözésre került sor. Az ünnepi liturgia keretében a közösség két jelöltje öltötte magára a bencés nővérek szerzetesruháját és kapta meg szerzetesi nevét. Johanna és Veronika testvér számára ezzel megkezdődött a noviciátus időszaka. A szentmisén és a beöltözési szertartáson Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát beszédében méltatta a történelmi pillanatot és a szerzetesi hivatás lényegét.

Image

Van az a furcsa jelenség, amikor valaki éjjel 11:48-kor hirtelen rendet rak a fiókban, megöntözi a virágot, megnézi, hogyan élnek az alaszkai vidrák, de azt az egy telefonhívást továbbra sem intézi el. Ismerős?

aug.
15
Nagyboldogasszony ünnepe
Imádkozzunk a Székesfehérvári Egyházmegyében élő szerzetesekért!
Lelkiségünkből
,,Az evangéliumhoz való visszatérés olyan provokációnak hangzik, amely visszavezet minket minden Krisztusban gyökerező élet forrásához. Erős felszólítás ez arra, hogy induljunk a kezdőponthoz, arra a helyre, ahol életünk alakja kirajzolódik, ahol minden regula és norma értelmet nyer és értéket kap.'' Részlet a Fürkésszétek! című levélből
Szöveg és fotó: 2016

Régebbi híreink

Image

A Szociális Missziótársulat szolgálata az Egerszalóki Ifjúsági Találkozón és Lelkigyakorlaton

Image

Leó pápa levelet küldött az Amerikai Egyesült Államokbeli Szerzetesrendi Főelöljárók Konferenciájának (CMSM), amely a 2026-os, Phoenixben (Arizona) megrendezett országos tanácskozásán ünnepli hetvenedik évfordulóját. Hálát adva Istennek az elmúlt hét évtizedben kapott kegyelmekért, a pápa arra buzdítja őket, hogy „továbbra is tegyenek egységes, örömteli és hiteles tanúságtételt Krisztusról” a különböző közösségekben és apostoli intézményekben, ahol szolgálnak.

Image

Az ausztriai alapítású, Ancilla Christi Regis (Krisztus Király Szolgálói) meghívására az Eger melletti Ostorosra látogattunk: az Úti Boldogasszony Társasága magyar képviselője, egy csoport a Vinculum Caritatis közösség női ágából, és hárman az Egyházközségi Nővérektől. Reméljük, hogy jövőre a többi, világban élő közösség tagjai is együtt tudnak lenni velünk.

Image

2008-ban még a perui Andok 3400 méteres magasságában küzdött a hegyibetegséggel, ma pedig a háború sújtotta Kárpátalján szolgálja az embereket Hernádi Lehel atya. A ferences szerzetes életútja kőművesmunka, egyetemi évek, missziós szolgálat és hivatáskeresés állomásain át vezetett. Beszélgetésünkben Peruról, Szent Ferenc örökségéről, a háború árnyékában végzett lelkipásztori munkáról és a néphez való közelség fontosságáról mesél.