Image

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány február 3. és 6. között tartotta káptalani gyűlését Mátraverebély-Szentkúton, nemzeti kegyhelyünkön. A tanácskozás harmadik napján a testvérek döntése alapján a következő három évre Berhidai Piusz OFM testvért választották meg tartományfőnöknek.

Image

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, az Úr Jézus templomban való bemutatásának napján az Egyház a megszentelt élet ajándékáért ad hálát. E jeles alkalomból a Veszprémi Főegyházmegye területén élő szerzetesek idén is közös imádságra gyűltek össze a Tihanyi Bencés Apátságban.

Image

Február 2-án, Urunk bemutatása, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, a megszentelt élet világnapján a Győri Egyházmegye területén élő és szolgáló szerzetesek a soproni Szent Júdás Tádé domonkos templomban találkoztak és imádkoztak Veres András megyéspüspök vezetésével. A résztvevők az esti dicsérettel hangolódtak lelkileg a főpásztori szentmisére. A szentmise elején sor került a gyertyaszentelés szertartására.

Image

2026. február 2-án, a megszentelt élet világnapján a reggeli laudesben Telek Szabolcs felöltötte a szerzetesruhát és megkezdte noviciátusát. A beöltözés során Cirill főapát úrtól a Béda nevet kapta.

Image

Az ünnepi szentmise elején Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a gyertyaszentelés szertartását az egyházmegyében szolgáló szerzetesek között végezte el.

Image

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, a megszentelt élet napján, február 2-án Budapesten, a Párbeszéd Házában gyűltek össze a magyarországi szerzetesrendek képviselői. Kerekasztal beszélgetésben arra kerestek választ, miként tudnak megerősödni Krisztus-követő életükben, harmóniában élni és az éltető forráshoz közel maradni.

Image

Mintegy kétszáz szerzetes gyújtott gyertyát Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, a megszentelt élet ünnepén a pesti Jézus Szíve Jezsuita Templomban Székely János püspökkel. A szerzetesek testi-lelki jóllétéről és megújulásának lehetőségeiről pedig Kővári Magdolna szociális testvér, Orosz Andrea bencés obláta és Lukács János jezsuita beszélt a Párbeszéd Házában.

feb.
7
Gondviselésről nevezett Boldog Mária, az alapító halálának emléknapja
Imádkozzunk a segítő nővérekért!
Alapító
Eugenie Smet - rendi neve: Gondviselésről nevezett Boldog Mária
A rend rövid bemutatása

Célunk életünket Isten nagyobb dicsőségére, Jézus követve, feltétel nélkül az emberek szolgálatába állítani. Isten szeretetének megtapasztalása ébreszti fel bennünk a teljes önátadás vágyát. Kis közösségekben élünk, civil ruhát viselünk, így próbálunk meg választ adni korunk szükségleteire és jeleire. Jelenlétünk, imánk és az emberek felé fordulásunk abból a reményből fakad, hogy ahol emberi határaink véget érnek, ott Isten szeretete végtelen. Döntő élethelyzetekben, krízisben és szenvedésekben rejlik a belső növekedésünk esélye. Minden ember meg van hívva, hogy ezen tapasztalatok által a szeretet képességében növekedjék, amíg el nem éri élete végcélját: az Istennel, másokkal és önmagával való találkozást. A nővérek képesítésüknek megfelelően, oktatási-nevelési, pasztorális vagy szociális területen dolgoznak. A lelki-gondozás területén lehetőséget nyújtanak lelkigyakorlat végzésére, személyes kíséretre és ezekhez kapcsolódó különböző programokat szerveznek. Nemzetközi szerzetesrend vagyunk; európai, afrikai, ázsiai, észak- és dél-amerikai tartományokkal.

Idézet az alapítótól

Legnagyobb vágyunk legyen ahhoz hozzájárulni, hogy Üdvözítőnket megismerjék és szeressék.
A tisztítótűz mélyétől a föld végső határáig.

Szöveg és fotó: 2016

Régebbi híreink

Image

Február 2-án délután, az Úr bemutatásának ünnepén és a megszentelt élet harmincadik világnapján a Szentatya ünnepi szentmisét mutatott be a vatikáni Szent Péter-bazilikában. A szertartás a gyertyák megáldásával és körmenettel kezdődött, majd az eucharisztikus ünnepléssel folytatódott.
 

Image

A temesvári egyházmegyében lelki nappal, a papság, a megszentelt életet élők találkozójával ünnepelték a megszentelt élet világnapját január 31‑én a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumban. Az ünnepi szentmisét Pál József Csaba megyés püspök mutatta be a temesvári piarista templomban Varga László kaposvári megyés püspök koncelebrálásával.

Image

A szerzetesi iroda január 28-án immár 4. alkalommal szervezett gazdasági fórumot. Az egész napos fórum célja a szerzetesrendek segítése gazdasági területen aktuális témákban, illetve a napi gazdálkodást érintő kérdések feldolgozásával. A fórum másik fontos célja a találkozás, kapcsolatépítés a különböző rendeknél dolgozó munkatársak között volt.

Image

Troncatti Szent Mária életpéldájának mélyebb megismerésével gazdagodott a Szalézi Család, szerzetesek és szalézi munkatársak január 18-án, Pesthidegkúton.

Image

Egy karizmatikus és szent ignáci gyökerekkel rendelkező közösség, amihez több felekezetből érkeznek a tagok: ez (is) a Chemin Neuf. Kispál Ritától megtudhatjuk, miért így hívják őket, hogyan élnek együtt házasok és szerzetesek, katolikusok és más felekezetűek és mire szól a küldetésük.