Az irgalmas nővérekről nyílt tárlat Gyulán

Gyula
Az irgalmas nővérek tevékenysége Gyula város történetében címmel nyitottak kiállítást a kórház Pándy Galériájában a Nobilitas Anno Alapítvány szervezésében.

 

Az eseményen elsőként Hack Gabriella humánpolitikai és titkársági osztályvezető köszöntötte a jelenlévőket, köztük Görgényi Ernő polgármestert. Elárulta, a kiállítás anyagában az ő tekintetét leginkább a rendi nővérek különleges viselete, illetve a rendi fátyol ragadta meg.

Kovács Péter pápai káplán, esperes-plébános, a gyulai római katolikus egyházközség püspöki helynöke megnyitóbeszédében felelevenítette a szerzetesrendek és az irgalmas nővérek történetét. Utóbbiakról elmondta, a rendek ezen szolgálati ága 1852-ben jelent meg először Magyarországon, majd gyorsan elterjedt. Az irgalmas nővérek hazánkban iskolák, kórházak, árvaházak, szeretetotthonok, fegyintézetek, vakok, siketek és testi fogyatékossággal élők mellett működtek. A kiállításról kifejtette, hogy az egyfajta hangulatot igyekszik visszaadni a nővérek tevékenységének koráról, számos utalással a gyulai jelenlétükre.

Majd Tóthné Gyevnár Erika kuratóriumi elnök köszöntötte az egybegyűlteket. A szöveget teljes terjedelmében közöljük: 

Alapítványunk kifejezett célja, hogy a történelmi levegőjű városunk krónikájában olyan kevésbé ismert, vagy feledésbe merülő jelentős események, családok, személyek, épületek és történések feltárásával, kutatásával felidézzük a múltunkat. Gyulai kórházunk történelmi háttere városunk helytörténetében jelentős szerepet tölt be.

Az egykori Közkórházunk - Jubileumi történeti emlékkönyvéből (1996) kiderült néhány rövid bejegyzés alapján -, hogy vincés nővérek is tevékenykedtek az ódon falak között. Viszont a kórház krónikája ennél többet nem említett.

Alapítványunk elhatározta, hogy felkutatja a hiányzó és hiányt pótló történelmi részleteket a nővérekről. Kutatásaink egészen Graz-ig jutottak, a Kelet-Európai Tartományi Központig, mivel az első nővérek Graz-ból érkeztek. Előszőr 1875-ben a gróf Wenckheim Krisztina által alapított Árvaházba, majd később 1891-ben pedig az egykori Közkórházba.

Grazból meg is érkezett két oldal a Rendi Krónikából, amely igazolja a Páli Szent Vincéről Nevezett Irgalmas Nővérek Szeretet Leányai Társulatának jelenlétét városunkban. A hiteles forrással tisztázhatóvá vált, pontosan melyik női rend képviseltette magát. Ennek oka, a téves közlések, az „ apácák”ként épültek be  köztudatba, amely helyreigazításra szorult.

Szolgálatban töltött életük nehezen rekonstruálható hiteles források nélkül. A Békés Megyei Levéltárunkban – a kórházról szóló iratanyagok hiányossága miatt csak az 1949-ben távozó nővérek „Működési Bizonyítvány”-aira támaszkodhattunk. Másik hiteles forrásunk két Szabályzat és Utasítás, amelyek alapján tudtuk a napirendjüket, munkaköri feladataikat bemutatni: Külön a tanító nővéreket az árvaházi témakörben, és külön az ápoló nővéreket a kórházi környezetben, a város helytörténetével összekapcsolva. Megszámlálhatatlan szakirodalom, tanulmány volt még a segítségünkre.

Mai társadalmunk hiányt szenved a szeretetben és a szolgálatban.

Kedves nővéreink elhalványodni látszó emlékét szeretnénk feleleveníteni. Apró villanásokat, egy-egy pillanatot bemutatni, felidézve lelkiségüket, összegyűjtve életük, szolgálatuk megmaradt töredékeit. A Szeretet Leányaink Társasága észrevétlenül, Isten dolgaihoz hasonlóan született. Nem szóltak róluk hangzatos történelmi feljegyzések, a következetesen szerény, minden ünnepléstől mentes, szinte félő közösségük láthatatlanná tette őket. Szent szolgálatot végeztek, Isten hívó szavára.

A kiállítás célja, hogy együtt, közösen emlékezzünk azokra az irgalmas nővérekre, akik 131 évvel ezelőtt, éppen a mai napon kezdték meg áldásos működésüket kórházunk falai között. Hiszen Gyula városának történelmi levegőjű történetében jelentős helyet foglalt el a vincés nővérek tevékenysége.

Hálás szívvel köszönöm Msgr. Kovács Péter Békési püspöki helynök, pápai káplán, gyulai plébános úrnak a megnyitó beszédet, Dr. Becsei László főigazgató főorvosnak a lehetőséget a méltó helyszínért, Dr. Görgényi Ernő polgármester úrnak a megtisztelő részvételt,

Hálás szívvel mondunk köszönetet a Nagyváradi Tartományi Központ főnöknőjének : Kertész Szerafina nővérnek az önzetlen segítségért, a rendi fogalmak értelmezésben, azok megértésében. A Kelet-Európia Tartományi Központnak, Grazból, A Békés Megyei Levéltárnak a szakirányú támogatását és segítségnyújtását.

A kiállítást és a megnyitót a NEA, a Miniszterelnökség és Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

A kórházunkban élő nővéreket a főzés, az önellátó konyhakertészet gondozása, terápiás betegek bevonásával, gazdasági irányítás, lelki gondozás, betegápolás, műtősnői segédlet,  virrasztás, ruhatári – mosodai feladatok, éléskamra és kulcsfelelősi beosztások jellemezték.

Eredeti fényképekre is alig bukkantunk, ezért, hogy érzékeltetni tudjuk irgalmas nővéreink tevékenységét és lelkiségét, csak illusztrációk által követhetjük nyomon életük néhány mozzanatát. A képanyag nagy része a Chicago- i egyetem Archívumából származik - John E. Rybolt,  C.M. atya  - engedélyével.(A képek forrása: „The St. Vincent de Paul Image Archive ”.DePaul Egyetem, Chicago, Illinois, USA. , John E. Rybolt, atya  C.M.)

Tervezzük részletes bemutatását a nővérek gyulai tevékenységének könyv formájában, mivel a kiállítás nem tette lehetővé.

A gyulai Szentháromság temetőben lévő sírjaikat örökbe fogadtuk, gondozásba vettük.

A kiállításnak üzenete van: Isten megismertetése az alázat, hit, szeretet és a szolgálat szellemében.

Napjainkban is érvényes mondatokkal zárom köszöntőmet: Ebbe a kaotikus, fülzúgató harsogásba szelíd apostoli lelkek szava hallatszik gyöngéden: testvérek, szeressétek a szegényt, hajoljatok le hozzá, segítsétek. Enyhítsétek a testi nyomort, de ne felejtsétek el: az első, a legfőbb, a lélek, a szeretet, mert az Istentől való.

 

Végül Kovács Péter egy csontereklyét adott hozzá a tárlat anyagához a Nádi Boldogasszony Plébániából, majd felolvasták Csáky Ilona grófnő és Wenckheim László gróf levelét, amit Tóthné Gyevnár Erikának címeztek a kiállítással kapcsolatban.

 

Forrás és fotó: Nobilitas Anno alapítvány és www.beol.hu

 

Videók

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41