Ugrás a tartalomra
beszámoló Rendi
2017. október 16. 10:45
Budatétény

Testvéri közösségben a verbitáknál

magyarkurir.huOktóber 14-én a keresztény közösség erejét, derűjét tapasztalhattuk meg Budatétényben, a misszió 16. országos ünnepén, az Isteni Ige Társasága vendégeiként. Varga László kaposvári püspök a nap fő témáiról: a kenyér színébe öltöző Krisztusról és evangelizációs küldetésünkről beszélt.

Piknikhangulat. Olyan meleg van, hogy már az árnyékot keressük, és nem én vagyok az egyetlen, akik a fűben ülve hallgatjuk a körömi roma gyerekek előadását. Azért nem mind nézzük, mert a látványhoz nem lehet odaférni: az oltár előtti füves teret sűrű tömeg veszi körül.

A Valahol Európában részleteit adják elő. A jelenetek és a tánc életteliek, természetesek, a táncjeleneteken különösen is érezni, mennyire spontán, önfeledt a gyerekcsapat. Úgy ugrálnak, lépegetnek, mintha abban a pillanatban találnák ki, az egész mégis harmonikus egység, és ami a legfontosabb: tele van örömmel. Amikor pedig az egyik kislány egy drámai jelenet után énekelni kezd, és becsúszik egy hamis hang, arra gondolok, ha minden „tökéletes” lenne, attól rosszabb lenne az előadás. Itt azonban minden igaz és igazi.

A darab után rövid szünet, majd a püspök lép az oltárhoz. Fiatalosan laza, és derűt áraszt, de már az első mondataitól világos, milyen súlyos a mondanivalója. Szerencsére azonban nagyon személyesen beszél, ezért átjön, amit az elején hangsúlyoz: nem tanulta, hanem megtapasztalta, amiről be fog számolni. A katonaságnál tért meg, és már ott, azonnal imaközösségek szervezésébe kezdett, ami szigorúan tilos volt. Jó ideig a közösségszervezés és -építés, az állandó aktivitás jellemezte, de aztán megtanult elcsendesedni. Teréz anya mondja, hogy Isten a csend barátja. A szív csendjében szólal meg. És az az igazán fontos, amit ő akar nekünk mondani, nem amit mi neki. Ahhoz, hogy meghalljuk egymást, el kell hallgatnunk. De ehelyett általában csak mondjuk a magunkét. Varga László kórházi látogatásai során többnyire csak hallgat, meghallgat, fél óra múlva mégis így búcsúznak a betegek: „Olyan jót beszélgettünk!” Igen, mert a meghallgatás csendje beszédes. El kell hallgatnunk, meg kell a másikat hallgatnunk, és meg kell hallanunk, amit mond. El kell hallgatnunk Krisztus előtt is. 1986. szeptember 18-át élete legfontosabb napjának nevezte a püspök. Akkor térdelt le ugyanis először szentségimádásra egyedül, saját elhatározásából. Annak vágyával, hogy igazán találkozhasson az Istennel. Az ennek jegyében eltelő első fél év rettenetes volt, mert minden feljött belőle, amit sötét volt benne. Talán így kellett történnie – véli –: az orvosnak is fel kell tárnia és ki kell tisztítania a sebet ahhoz, hogy meggyógyíthassa. Pilinszky ír arról, hogy állandó jelenlétvesztésben élünk: vagy a múltba tekintünk, vagy tervezünk. Isten azonban az örök jelen. Meg kell tanulnunk jelen lenni az ő jelenlétében.

Varga László kispapként „üldözött” volt: minden évben elküldték a teológiáról. Sokat volt segédmunkás, gyomorfekélyes lett, és mivel fájdalmai voltak, semminek sem tudott örülni. Az egyik kezében mindig tejes-, a másikban pedig kekszeszacskó volt, mert csak úgy lehetett kibírni. Úgy volt, hogy műteni kell. Egy évvel a szentelése után méltatlannak érezte magát a papságra, mert nem tudta szeretni az ellenségeit. Aztán a karizmatikus megújuláshoz tartozó atyák imádkoztak fölötte, és egy pillanat alatt meggyógyult, a műtét elmaradt. És megjavult a kapcsolata önmagával. Képes volt bűnös énjét elfogadni, mert átélte, hogy az Isten feltétel nélkül, bűnei ellenére szereti.

„Szeretnék találkozni veled, az élő Istennel”, imádkozott, és végül megkapta, amire vágyott – csak másképpen, mint gondolta. Isten elvitte a csendbe. A Bárkában, Franciaországban ébredt rá a titokra: hogy az Eucharisztiában megtört Krisztus és a megtört, szenvedő ember ugyanaz! Ha szeretettel szemléljük a kenyérben közénk érkező Istent, megtört testvéreinkben is meg fogjuk látni. Nem csak a szegényekben.

Varga atya kispapként rendszeresen eljárt mozgássérülteknek segíteni. Ám egy hónap múlva az egyik pártfogoltja határozottan azt mondta neki: „A szereteted tárgya nem akarok lenni! Válj a barátommá, vagy menj el!” A szeretet kétirányú utca. A jótékonykodás egyirányú, a szeretet kölcsönös. Félünk a szeretettől, mert meg kell hozzá változnunk. Az Isten kölcsönös szeretetre szólít fel. A vallásgyakorlatunkkal gyakran „megvédjük” magunkat az Istentől. „Leteljesítjük” a kötelességeinket, aztán tartjuk a markunkat. Úgy gondoljuk, jár nekünk a menny. Üzleti kapcsolatban akarunk lenni Istennel. Az ima azonban akkor kezdődik, amikor valóban találkozunk vele, és hagyjuk, hogy megváltoztasson. Ám talán semmit nem utálunk jobban a változásnál. Úgy gondoljuk helyesnek, hogy mindenki más változzon meg, csak nekünk ne kelljen. Inkább „vallást gyakorlunk”. Jézus tanít a jelenlétével. Nagyobb, amit magára vett, mint amit tett vagy mondott. Magára vette az emberi természetünket. Bennünk él. Ez több mindennél. Amikor megszületik, csecsemő. Egy szót sem szól, mégis tanít. A bizalom új korszakát nyitja meg: az emberre bízza magát. Így tesz az Eucharisztiában is. Válaszoljunk neki azzal, hogy mi is rábízzuk magunkat. Lépjünk vele a szegénység útjára, aki az ostyában a legszegényebbé teszi magát. Legyünk gazdagok benne, hogy el tudjuk engedni vélt gazdagságunkat. Engedjem, hogy Isten megtörjön, ahogyan az ő testét megtöri a pap a misében. Túl kemények, kevélyek, rátartiak vagyunk: az alázat útján, megalázó helyzeteket is alázattal viselve kell elindulnunk Isten felé.

Az előadás után mise kezdődik. A prédikációban missziós hivatásunkról, küldetésünkről beszél a püspök. A küldetésparancs a századok során valahol elveszett, és „specialisták” feladatává vált. Pedig minden keresztényre vonatkozik. Missziós területen élünk. A feladatunk a tapasztalatunkról beszámolni, tanúságot tenni. Nem nehéz, csak sehol nem tanítják. Olyasmi, mint amikor a lelkes futballszurkoló elmeséli a meccset a barátjának. Valamit átélt, és nem tud róla hallgatni. Mi viszont hallgató egyház lettünk. Szeretünk beszélni, de csak minden másról. Okuljunk az ősegyház példájából, amelynek hite szájról szájra terjedt.

A mise után családias hangulatú köszönetmondások hangzanak el. Madassery Sebastian atya kedvesen anekdotázik, és minden közösséget megemlít, amelyek az ország legkülönbözőbb tájairól idejöttek, segítettek, zenéltek, sütit hoztak. Kiemeli a pusztaedericsieket, akik palacsintát sütöttek. Ő eddig még csak egyet kapott, teszi hozzá. Nem sokkal később átadják az indonéziai Vándor Madonnát – mit ad Isten, éppen a pusztaedericsi közösségnek.

Megkérem Sebastian atyát, hogy meséljen az elmúlt napokról és a misszió mai, 16. országos ünnepéről. – Az életünk a hétköznapokban kisebb közösségekben zajlik – mondja –, felemelő évről évre a nagyobb közösség erejét is átélni. Az egyházi közösség azért létezik, hogy misszionáljon, ez a lényege. A hit cselekedetek nélkül halott, ahogyan a test is lélek nélkül. Valóságos „hitbuli”, ami itt ma és az előző napokban zajlott. Az összetartozás, a derű, az erő megtapasztalásának alkalma volt. A misszionáriusok mindent elhagynak, hogy hivatásukat teljesíthessék. A szülőföldjüket, otthonos nyelvi és kulturális környezetüket, a családjukat és a barátaikat. De Jézus szavának igazát naponta megtapasztalják: „mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit, nővéreit vagy apját, anyját, a gyermekeit vagy földjeit értem és az evangéliumért, százannyit kap már most, ebben a világban (…), az eljövendő világban pedig az örök életet.”

Fotó: Peidl Péter

Forrás: Kiss Péter/ magyarkurir.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája
1052 Budapest, Piarista köz 1.

(Bejárat a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola felől, 4. emelet)
 

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkársági asszisztens: Pető Éva RSCJ

telefon: (+36 1) 315 1452 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Dr. Deák Viktória Hedvig

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferencája (FSZK)

elnöke: Labancz Zsolt 

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41