Segítő Háló Szakmai Nap

2016. szep. 29. (csütörtök) 00:00
Budapest

2016. szeptember 29-én a Piarista Tartományfőnökség adott helyet a Segítő Háló Szakmai Napnak Budapesten, amin egyházi iskolák segítő munkakörében dolgozói vettek részt.

Ez a kezdeményezés az EU támogatásból megvalósult „1 ház, 7 rend, 1 küldetés” elnevezésű hét, közoktatási intézményeket fenntartó szerzetesrend összefogásából született intézményfejlesztési projektből alakult ki. A konzorciumot alkotó szerzetesrendek: Piarista Rend Magyar Tartománya, Congregatio Jesu, Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja – Magyar Tartomány, Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, Boldogasszony Iskolanővérek, Szalézi Intézmény Fenntartó.

E hét szerzetesrend a jövő nemzedékének érdekében, a keresztény szellemben történő nevelésében és oktatásában fogott össze, hogy tudásukat, tapasztalatukat megosszák, egymást segítsék és erősítsék.

A Segítő Háló létrejöttét is ez a szándék teremtette meg: legyen egymást segítő szakmai közösség általános és egészen konkrét esetekben, és hogy az egyházi iskolák segítő munkakörben dolgozó kollégái akár napi kapcsolatban legyenek egymással egy internetes oldalon keresztül.  Itt információt tudnak cserélni, (pl. képzésekről) anyagokat feltölteni, szakmai kérdéseket megbeszélni, és konkrét segítséget nyújtani egymásnak. Induláskor az iskolaigazgatókat is megszólították, akik örültek a kezdeményezésnek.

A Segítő Háló kapcsolatrendszerének megerősödését négy fős koordinátori csoport segíti: Agócs Andrea mentálhigiénikus és Besze Erika gyógypedagógus a Piarista Rend kecskeméti- és gödi iskoláiból, Kovács Gábor iskolapszichológus az Isteni Megváltós Nővérek Szent Margit Gimnáziumából, és Bottlik Zoltán a Segítő Hálóhoz időközben kapcsolódott Zsámbéki Premontrei Gimnázium igazgatója. A működés kereteit,  feltételeit továbbra is a Piarista Tartományfőnökség biztosítja.

A szakmai nap - melyen 36-an vettek részt - kreatív megnyitóval kezdődött, amely után két előadás következett, amelybe a jelenlévőket erőteljesen bevonták, ön – és társas ismereti játékokkal. Boldogságórán vettek részt kamaszokkal, (Kovács Gábor előadása – tanácsadó szakpszichológus, iskolapszichológus, Szent Margit Gimnázium) majd a megfigyelésen alapuló pozitív visszajelzésről hallgathattak beszámolót, és gyakorolhatták is a résztvevők (Göntér Móni előadása– PCC, tréner, head of office -SolutionSurfers Magyarország).

Délután a Segítő Háló kapcsolattartó felület használatának bemutatására került sor, majd szakmai műhelyek következtek az alábbi témakörökben:

Esetmegbeszélés, szupervíziós lehetőségek az iskolai segítők munkájában
Iskolai gyermekvédelem - bántalmazás az iskolában
Előítélet, sztereotípia, diszkrimináció csökkentésének lehetőségei.

Az együtt töltött napot mozgásos játékkal zárták.

A nap folyamán végig jelen volt az a szemlélet, hogy ne csak a nehézségeket, a problémákat lássák meg a segítő szakemberek, hanem nézzék és éljék meg azokat a jelen lévő dolgokat, amitől jó az iskola, ahol dolgoznak, ami értékes és szép a mindennapi tennivalóban.

A következő Segítő Háló Szakmai Nap március elején lesz.

 

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41